Nagyvilág europoli

Orbán Viktor döntésének a fél világ örülhet

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Eddig blokkolták az EU megállapodását a harmadik világ 79 országával.

Megjelent a friss Magyar Közlönyben, az az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett határozat amely elmozdulást jelenthet. A kormány ugyanis immár egyetért az Európai Unió és tagállamai, illetve az Afrikai, Karibi és Csendes-óceáni Államok Szervezetének (AKCS) tagjai közötti partnerségi megállapodás szövegével.

A kabinet felhatalmazza a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert (vagy az általa kijelölt személyt) a megállapodás bemutatott szövegének – a megerősítés fenntartásával történő – végleges megállapítására. A tárcavezető feladata lesz az is, hogy az ehhez szükséges meghatalmazási okiratot kiadja, a megállapodás kihirdetéséről szóló törvény tervezetét pedig haladéktalanul a kormány elé terjessze.

Az Európai Unió egyezményéről a 79 tagú Afrikai, Karibi és Csendes-óceáni Államok Szervezetével a kormány korábban már egy rendelettervezetet is közzétett,

A megállapodás elfogadását a magyar kormány megvétózta, amikor novemberben el akarták fogadni az AKCS-EU csúcson. A külügyminiszter tavaly még arról beszélt,

nem arra kell megállapodást kötni Afrikával, hogy az afrikaiak jöjjenek Európába, hanem arra, hogy az afrikaiak maradjanak Afrikában.

Idén áprilisban ugyanakkor Szijjártó Péter már azt mondta, a kormány megkapta az „elvárt” garanciákat, így Magyarország is hozzájárul az úgynvezett poszt-cotonou-i megállapodáshoz. A miniszter szerint annak három pillére van: a gazdasági együttműködés, a migráció, illetve az egyéb ügyek, például a szexuális jogok.

Kapcsolódó
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik