Nagyvilág

Le kellett lőni az iskolaudvarra betévedő medvét Csíkszeredán

Iskolák közvetlen közelében lőttek ki egy medvét Csíkszeredában péntek reggel – számolt be róla a romániai magyar Maszol.hu.

A vad először a Taploca utca és a Haladás utca környékén tűnt fel még az tanítás kezdete előtti órákban, majd a közelben fekvő iskolákat vette célba: bement a Kájoni János Szakközépiskola udvarára, innen pedig a közeli Venczel József Szakközépiskolához vezetett az útja.

A medve a közeli almafákról táplálkozott, majd felmászott egy nyárfára mintegy 25-30 méterre az iskolától.

A műveletnél a település polgármestere, Bors Béla is a helyszínen volt, a Maszol érdeklődésére elmondta, hogy a helyszínre érkező bizottság döntése értelmében a vadat 7.40-kor kilőtte az önkormányzattal szerződésben álló vadásztársaság vadásza.

„A legbiztonságosabb megoldásnak a medve kilövését tartottuk. Több száz diák volt az iskolában, a környéken pedig magánházak találhatóak. Nagyon közel volt az intézményekhez és a házakhoz is a nagyvad” – mondta Bors Béla.

Feljebbvalója, Korodi Attila csíkszeredai polgármester azt mondta, nem volt opció, hogy valahogy ártalmatlanná tegyék és befogják a medvét, hiszen az a fa tetején volt, ha elaltatták volna, biztosan lezuhan a fa tetejéről, ami komoly sérüléseket okozhatott volna neki.

„Amúgy a medve elég agresszív volt, nagyon nagy volt az esélye, hogy támad – 1700 gyerek jár abba a kampuszba –, ráadásul egy sűrűn lakott területről van szó, ahol nem lett volna menekülési útvonala” – érvelt a döntésük mellett a polgármester.

A lap nem ír arról, hogy bárki megsérült volna az incidensben, a csendőrség felügyeletével az iskolásokat az épületben tartották, míg lezárult az akció. A kilőtt, bocs nélküli, nőstény medve a vadásztársasághoz kerül, a törvény értelmében preparálják, és átadják a múzeumnak vagy oktatási intézménynek.

A hét folyamán ez már a második medve volt, melyet kilőttek Hargita megyében, de általánosan elmondható, hogy a medvék elég sok kellemetlenséget okoznak Romániában. A nyáron hoztak is egy rendeletet 220 barnamedve kiiktatásáról a szomszédos országban.

Kapcsolódó
220 védett barnamedvét akarnak kilőni Romániában
A környezetvédelmi miniszter mielőbb érvénybe szeretné léptetni a rendelet, mielőtt szerencsétlenség történik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik