Nagyvilág

Egy fesztiválozó meghalt a Burning Man fesztiválon, vizsgálat indult

Getty Images
Getty Images

A nevadai hatóságok vizsgálatot indítottak, miután a népszerű Burning Man fesztivál területén meghalt valaki. Több ezer ember rekedt a helyszínen szombat éjszaka a hatalmas mennyiségű lehullott eső miatt, ami a nevadai sivatagon átvonuló vihar okozott.

A szervezők lezárták a fesztiválra vezető autóutakat, a fesztiválozók pedig eközben sárban tapostak – volt, aki mezítláb, mások élelmesen műanyagzacskókkal a lábaikon. Az ünneplőket arra kérték, húzódjanak biztos helyre, és tartalékolják az élelmiszert, vizet, illetve egyéb készleteket.

A Pershing megyei seriff hivatala szerint a haláleset a rendezvény alatt történt, de a nyomozásról kevés részletet közöltek, beleértve az elhunyt személy kilétét vagy a halál feltételezett okát, írja az AP.

Több ember sörpongot játszott, táncolt vagy csak az összegyűlt vízben pancsolt a Gazette Journal tudósítása szerint. Egy fesztiválozó egy vödröt nevezett ki vécének, így abba bárki tudott üríteni, és nem kellett átmásznia a sártengeren, hogy a toitoi vécékhez érjen.

Az állapotokat jól szemlélteti az alábbi videó:

A fesztivál augusztus 27-én kezdődött és a tervek szerint hétfőn ér véget.

A fesztiválon pár évvel ezelőtt Vajna Tímea is részt vett.

Kapcsolódó
Vajna Timi kidobott cicikkel, fekete angyalként bulizott a sivatagban
Vajnáné már megint fesztiválozik. Most ráadásul nem is akármilyenen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik