Nagyvilág

Megemlékezés lesz az úzvölgyi katonatemetőben, egy román szélsőjobboldali csoport, már bejelentette, hogy ott lesz

Veres Nándor / MTI
Veres Nándor / MTI

A két világháborúban elesett székely határvédőkre emlékezik szombaton a magyar közösség az úzvölgyi katonatemetőben.

Csendes, békés megemlékezésre készülünk, ahogy tesszük már több évtizede, szentmisével, imával, békésen

– mondta el az MTI-nek Birtalan Sándor, az eseményt szervező Csíkszentmárton község polgármestere. Hozzátette, hogy bár a törvény nem kötelezi erre, az önkormányzat jelentette a rendezvényt a Hargita megyei hatóságoknál, így arra készülnek, hogy a csendőrség és a rendőrség is jelen lesz. Ez leginkább azért szükséges, mert Mihai Tarnoveanu, a Calea Neamului (Nemzet Útja) román szervezet vezetője is felkérte híveit, hogy legyenek jelen. A szervezet elnöke a közösségi oldalán azoknak a román fakeresztnek a védelmére szólított fel, amelyet még júliusban állítottak a haditemetőben.

Tarnoveanu azt kérte követőitől, hogy legyenek jelen, de diszkréten hogy ne lehessen őket provokációval vádolni. A szélsőjobboldali csoport vezetője szintén követőinek írta, hogy „jól szervezett magyarok ezrei” lesznek jelen szombaton a katonatemetőben, ezért írásban kéri a Hargita megyei rendőrséget és csendőrséget, hogy kövesse figyelemmel a rendezvényt, hozzon intézkedéseket, amelyekkel megelőzi a Calea Neamului által felállított 150 fakereszt megrongálását. A Calea Neamului vezetője a magyar elöljáróknak, résztvevőknek is üzent:

Bármilyen hibás lépésnek következménye lesz.

Mint mondta, készek tüntetéseket szervezni, bírósági eljárásokat indítani a katonatemetőben a magyar közösség által felállított 600 fakereszt ellen, mivel szerintük ezek sem rendelkeznek a román hadisírgondozó (ONCE) engedélyével.

„Mi békén hagytuk a ti keresztjeiteket, hagyjátok ti is békén a mieinket” – üzente Tirnoveanu, de nagyon hasonlóan nyilatkozott Birtalan is, aki az esetleges román provokációval kapcsolatban azt mondta, bízik benne, hogy Tirnoveanu és hívei is az ésszerűség elve alapján élnek, és ahogy a magyarok nem zavarták a megemlékezéseiket, ők sem tesznek ilyet.

Kapcsolódó
Miért szabadult el a pokol az Úz völgyében?
Nemzetközi botránnyá dagadt a katonai temetőnél történt magyar-román összecsapás.
Kapcsolódó
Kelemen Hunor: Nem engedhetjük meg, hogy lábtörlőnek használjanak bennünket
A román kormánykoalíció váratlan széteséséről, Orbán Viktor legutóbbi bukaresti látogatásáról, a magyar-román viszony rendezésének esélyeiről, valamint a Fidesz erdélyi sajtónyomulásáról is beszélt lapunknak Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik