Nagyvilág

Csatornába fulladtak egy illegális idegenvezetés résztvevői Moszkvában

Nyolc ember – hét turista és idegenvezetőjük – holtteste került elő keddre a moszkvai csatornarendszerből, ahol vasárnap történt baleset egy vezetett földalatti túrán, jelentette kedden a TASZSZ orosz állami  hírügynökség.

A heves esőzések miatt vasárnap olyan hirtelen emelkedett meg a Nyeglinka folyó vízszintje, hogy az emberek nem tudtak a felszínre menekülni.

Mostanra a városnézésnek mind a nyolc résztvevőjét megtaláltuk. Valamennyien halottak. A kutatást befejeztük

mondta egy mentő a TASZSZ-nak. Számos idegenvezető kínálatában szerepel a kiterjedt moszkvai csatornarendszer, amelynek egyes alagútjai még a XIX. században épültek.

Az orosz Nyomozó Bizottság szerint a látogatás a csatornarendszerben, ahová csak az arra felhatalmazott dolgozók léphetnek be, illegális volt, és a biztonsági szabályok óvatlanságból elkövetett emberöléshez vezető figyelmen kívül hagyása címén büntetőeljárást indítottak az ügyben. Három gyanúsítottat neveztek meg, egyiküket őrizetbe vették és vádat emeltek ellene, a másodikat rövidesen kihallgatják, a harmadik az Egyesült Arab Emírségekbe távozott hétfőn.

A nyomozók megkezdték a holttestek hivatalos azonosítását. A TASZSZ hétfői jelentése szerint az áldozatok között van a cég egyik alkalmazottja, a tizenöt éves lánya és a tizenhét éves unokaöccse.

Szergej Szobjanyin, Moszkva polgármestere rettenetes tragédiának nevezte az incidenst, és részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik