Nagyvilág

Orosz miniszterből lett amerikai teherautósofőr, és majdnem ugyanannyit keres, mint korábban

sharonovkhp / Instagram
sharonovkhp / Instagram
Denis Saronov életét a háború, illetve a politikába való csöppenés változtatta meg.

Az Urál tövében fekvő, Oroszország tagköztársaságaként létező Komi Köztársaság mezőgazdasági minisztere, Denis Saronov alig másfél évet töltött a hivatalában, hiszen az ország politikai életében (is) mindent átjáró korrupciónak nem akart a részese lenni, így 2022 januárjában, egy gyanús földügylet meghiúsítása miatt kirúgták a hivatalából.

Egy hónappal később kitört az orosz-ukrán háború, majd a negyvennyolc éves férfi

a katonai behívót is megkapta, pedig egyértelműen túlkorosnak számított.

Ezt szerinte a köztársaság vezetése intézte el, így hirtelen ötlettől vezérelve visszatért oda, ahol a kilencvenes évek közepén, cserediákként már járt: az Egyesült Államokba.

A Kirgizisztán és Dubaj érintésével Mexikóba érkező, majd három hetes sétával az Egyesült Államokba is bejutó Saranov azonnal menedékjogot kért, ezt azonban egyelőre még nem bírálták el, így teherautósofőrként dolgozik – vette észre a HVG –, talán meglepő módon

pedig közel ugyanannyit keresve, mint amit korábban miniszterként – természetesen a kenőpénzek, illetve más pluszjövedelmek nélkül – minden hónapban a bankszámláján tudhatott.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Денис Шаронов (@sharonovkhp) által megosztott bejegyzés

Az egykori politikus saját bevallása szerint az elmúlt fél évben negyvenöt államban járt, Instagram-oldalán pedig amerikai tájképek és pillanatok váltották az öltönyös szelfiket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik