Nagyvilág

Lejárt az ultimátum, de a nigeri junta nem adta jelét meghátrálásnak

AFP
AFP

A nigeri junta a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) által támasztott, vasárnap lejáró ultimátum ellenére sem helyezte vissza hivatalába a megpuccsolt elnököt, írja az MTI.

Vasárnap délután a katonai hatalomátvételt támogatók közül több ezren gyűltek össze az egyik niameyi stadionban, arra az esetre, ha fegyveres intervenció indulna az ország ellen – jelentette az AFP francia hírügynökség, melynek tudósítója szerint a tömegben több orosz zászlót is látni. Az ECOWAS vasárnapi határidőt szabott ugyanis a háziőrizetben tartott Mohamed Bazoum nigeri elnök szabadon engedésére és hivatalába történő visszahelyezésére, ellenkező esetben a juntának akár katonai beavatkozással kell szembenéznie.

A határidő lejárta előtt röviddel azonban nem volt jele annak, hogy katonai hatalom visszatáncolna. Egyelőre az sem világos, hogy a tizenöt afrikai országot tömörítő ECOWAS mikor dönt a további lépésekről, illetve a lehetséges katonai beavatkozásról. Ez utóbbi roppant vitatott kérdésnek számít tekintettel arra, hogy a Németországnál háromszor nagyobb, 26 millió lakosú állam területén egy ilyen bevetés mind logisztikai, mind katonai szempontból nehéz kihívásnak ígérkezne. Gazdasági szankciók viszont nagyon is elképzelhetőek, mivel Niger tengerparttal nem rendelkező ország, és nagy mértékben ki van szolgáltatva a szankciókat támogató Benin és Nigéria kereskedelmének.

A junta időközben hatalma megszilárdításán dolgozik. Szombatra virradóra például a puccsisták közölték, hogy a hadsereg kulcsfontosságú posztjait saját embereikkel töltötték fel. A hadsereg új parancsnokának pedig Moussa Salao Barmou tábornokot nevezték ki. Barmou korábban a különleges erők parancsnokaként szolgált. Vasárnapra virradóra a fővárosban, Niameyben ifjúsági polgárőrségek alakultak a dpa német hírügynökség beszámolója szerint. Ezek az alakulatok a közlekedési csomópontokon ellenőrzőpontokat rendeztek be. A polgárőrségek tagjai olyan bizottságok soraiból kerültek ki, amelyek az új katonai hatalmat támogató megmozdulásokat is szervezték.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik