Nagyvilág

Áradások, ítéletidő: több száz embert evakuáltak Ausztriában és Szlovéniában

Jure Makovec / AFP
Jure Makovec / AFP

Ausztria és Szlovénia több körzetében is bevetették a katasztrófavédelmet vasárnap a napok óta tartó heves esőzések és áradások, valamint a csapadék okozta földcsuszamlások miatt – írja az MTI.

Az éjszaka folyamán a szlovén mentőalakulatokat 186 körzetben mozgósították, több helyen veszélyesé vált épületekből kellett embereket kimenteni. Szombat este 500 embert evakuáltak a kelet-szlovéniai Alsóbeszterce (Dolnja Bistrica) településről, miután átszakadt egy gát a Mura folyón. Az osztrák határ környékéről csaknem 110 embert telepítettek ki. Az emberek átmeneti szállásokon várják az időjárás jobbra fordulását.

Szlovéniában emellett összesen 85 holland állampolgárt is kimenekítettek az elöntött területekről, őket az ANP holland hírügynökség értesülése szerint várhatóan vasárnap szállítják haza Hollandiába. A holland külügyminisztérium bejelentette, hogy a szlovén hatóságok rábukkantak öt hollandra is, akiket korábban eltűntként jelentettek, viszont úgy tudni, hogy két ember, apa és fia – egyelőre tisztázatlan okokból – életét vesztette.

Jóllehet a vízszint országszerte stabilizálódik, a heves esőzések és a nedves talaj miatt nőtt a földcsuszamlások veszélye, a szlovéniai geológiai intézet pedig óvatosságra intett.

Ausztriában az ország déli részén mérséklődött a csapadék, ám a fellazult talaj itt is veszélyt jelent. A tűzoltókat több alkalommal hívták elöntött pincékhez, Karintiában pedig legalább 40 házat és lakást evakuáltak földcsuszamlás veszélye miatt.

Mindeközben Északkelet-Lengyelországban szombat éjjel is heves viharok dúltak, áldozatokról nem érkezett jelentés, a meteorológiai intézet azonban arra figyelmeztetett, hogy a nagy mennyiségű csapadék miatt a folyók megáradhatnak.

Kapcsolódó
Magyar honvédségi helikopterek indulnak a vihar sújtotta Szlovéniába
A honvédelmi miniszter jelentette be, hogy Magyarország is segítséget nyújt a heves esőzések miatt bajba került szomszédján.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik