A következő élő közvetítés része Bosszúcsapásokat eszközölt Moszkva a krími híd felrobbantása után

Áremelkedést, az oroszoknak nagyobb hasznot hozhat, hogy a Kreml felmondta a gabonaegyezményt

DIEGO HERRERA CARCEDO / ANADOLU AGENCY / AFP
DIEGO HERRERA CARCEDO / ANADOLU AGENCY / AFP

Az Egyesült Államok sajnálatosnak tartja, hogy Oroszország felfüggeszti részvételét a Fekete-tengeri Gabonakezdeményezésben – közölte az amerikai külügyminisztérium. A közleményben azzal vádolják az orosz kormányt, hogy fegyverként használja az élelmiszerhiány okozta károkat, amelyek emberek millióit érintik az egész világon.

Az amerikai kormányzati közlemény szerint a Fekete-tengeri Gabonakezdeményezés 2022 augusztusa óta 32 millió tonna ukrán gabona és élelmiszer exportját tette lehetővé, többi között az olyan, élelmiszer-bizonytalanság által leginkább sújtott térségekbe, mint Észak- Északkelet-Afrika, Jemen és Afganisztán.

Az amerikai álláspont szerint az orosz fél által érvként használt állításokkal ellentétben a program kivitelezésében közreműködő ENSZ rekord mértékű élelmiszerexporthoz segítette hozzá Oroszországot.

A gabonaszállítási programról az ENSZ és Törökország közvetítésével tavaly nyáron született megállapodás, amelynek révén Oroszország hozzájárult a blokád alatt tartott fekete-tengeri ukrán kikötőkből a szállítások újraindításához, és cserében orosz mezőgazdasági és élelmiszertermékek mentesültek a nemzetközi szankciók hatálya alól. A Kreml hétfőn jelentette be, hogy Oroszország nem hajlandó meghosszabbítani a fekete-tengeri gabonamegállapodást. A megállapodás hétfő éjjel járt volna le, miután május 17-én további 60 nappal meghosszabbították.

Oroszország és Ukrajna a világ búzaellátásának harmadáért felel, ráadásul az export jelentős részét – egyebek mellett az ENSZ élelmezési programjának keretében – a szegényebb országoknak szállítják. Az ENSZ adatai szerint a fekete-tengeri egyezményen keresztül exportált búza és kukorica közel fele a fejlett, míg 57 százaléka fejlődő országokba ment. A legnagyobb felvásárlók Kína, Spanyolország és Törökország voltak, míg a legszegényebb, alacsony jövedelmű országokba csak 3 százalék jutott.

A G7 elemzése szerint bár Oroszország a nyerészkedő Nyugatot és Ukrajnát vádolva lépett ki a fekete-tengeri gabonamegállapodásból, de míg az ukrán export bezuhant a háború óta, az orosz kivitel történelmi rekordot döntött. Az orosz gabonapiac arra számít, hogy ők hasznot fognak húzni az egyezmény felmondásából, és bár továbbra is versenyképes árakat ígérnek, ők is áremelkedést várnak.

ANATOLII STEPANOV / AFP
Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik