Nagyvilág

Bajban lehet a kínai étterem, amelyik 108 gőzgombóc megevésére buzdította vendégeit

Eric Lafforgue/Art In All Of Us/Corbis via Getty Images
Eric Lafforgue/Art In All Of Us/Corbis via Getty Images
A kihívás sértheti az ételpazarlást tiltó kínai törvényeket.

Egy helyi lap, a The Cover szerint a kínai hatóságok lecsaptak a szecsuáni Jibin városában egy étteremre, amelyik „a nagy bendő királya”-kihívást hirdetett: ennek keretében arra buzdította vendégeit, hogy egyenek meg 108 csípős, húsos gőzgombócot minél rövidebb idő alatt, és így ingyen étkezést vagy egyéb díjakat nyerhetnek. A kihívást a közösségi médiában is hirdették, ennek nyomán indulhat nyomozás, mivel a dolog sértheti a Kínában érvényben lévő ételpazarlás-ellenes törvényeket. Ezek az 1950-es, 60-as évek nagy éhínségeinek traumájában gyökereznek, amelyben 45 millió ember halt meg.

A CNN azt írja, hogy több étterem ellen is indulhat hasonló eljárás. Az ételpazarlás ellen 2021-ben vezettek be szigorúbb törvényeket, miután a kormányzat többször kritizálta egyes ételbloggerek videóit, amelyben extrém adagok elfogyasztásával próbáltak több követőhöz jutni. Korábban maga Hszi Csin-ping sokkolónak és aggasztónak nevezte az ételpazarlás mértékét, idén márciusban pedig arról beszélt, hogy a mezőgazdasági tartalékok a nemzetbiztonság alapját jelentik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik