Nagyvilág

Reuters: Több mint száz amerikai elitpolitikusnak vannak rabszolgatartó felmenői

MTI / EPA / Michael Reynolds
MTI / EPA / Michael Reynolds

Az amerikai politikai elit genealógiájának kutatása kiderítette, hogy az USA kongresszusi tagjainak, élő elnökeinek, legfelsőbb bírósági bíróinak és kormányzóinak egyötöde olyan ősök leszármazottja, akik rabszolgaságban tartottak feketéket – írja kedden közétett nagy cikkében a Reuters.

Hosszú kutatómunka eredményeként arra jutottak, hogy a legutóbbi kongresszus 536 tagja közül legalább 100-an rabszolgatartók leszármazottjai. Ebből a csoportból a szenátus több mint negyede – 28 tag – legalább egy rabszolgatartót tudhat a felmenői között.

A Reuters szerint az érintett kongresszusi képviselők között egyaránt találhatók demokraták és republikánusok. Köztük vannak Amerika jelenleg legbefolyásosabb politikusai: a republikánus Mitch McConnell, Lindsey Graham, Tom Cotton és James Lankford, valamint a demokrata Elizabeth Warren, Tammy Duckworth, Jeanne Shaheen és Maggie Hassan.

Az is kiderült, hogy a még élő amerikai elnökök közül egyedül Donald Trump felmenői között nincsenek rabszolgatartók. Joe Biden, Jimmy Carter, George W. Bush, Bill Clinton, sőt, fehér anyai ágán keresztül még Barack Obama is rabszolgatartók leszármazottja, míg Trump ősei a rabszolgaság eltörlése után érkeztek Amerikába.

Az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságának kilenc aktív bírója közül kettőnek – Amy Coney Barrettnek és Neil Gorsuchnak – szintén vannak felmenői, akik rabszolgasorban tartottak embereket.

2022-ben pedig az Egyesült Államok 50 állama közül 11-nek az élén olyan kormányzó állt, akik rabszolgatartók leszármazottjai – állapította meg a Reuters.

Kiemelt kép: Barack Obama volt amerikai elnököt és feleségét, Michelle Obamát fogadja Joe Biden hivatalban levő elnök és felesége, Jill Biden az Obama házaspár hivatalos fehér házi portréjának leleplezési ünnepségén a washingtoni elnöki rezidencián 2022. szeptember 7-én. MTI/EPA/Michael Reynolds

Ajánlott videó

Olvasói sztorik