Az Independent közlése szerint nagyjából 32 ezerre tehető azoknak a zsoldosoknak a száma, akiket korábban oroszországi börtönökből toborzott a Wagner, és akik a szerződésük lejárta után, büntetésük elengedése mellett már vissza is tértek az országba.
Ezt maga Jevgenyij Prigozsin, a zsoldoscsapat vezére jelentette be, aki még azzal is elbüszkélkedett, hogy az említett zsoldosok a visszatértük után összesen 83 bűncselekményt követtek el, ez az arány pedig elmondása szerint alacsonyabb ahhoz képest, amit az olyan szabadultak produkálnak, akik nem járták meg a frontot.
![32 ezer börtönből toborzott zsoldos máris visszatért Oroszországba 1](https://s.24.hu/app/uploads/2023/06/000_33g64um-2-e1687178021560.jpg)