Nagyvilág

Magyar szakértők segítenek a terroristák kiszűrésében Afrikában

Kovács Attila / MTI
Kovács Attila / MTI

Megegyezést írt alá Magyarország és az ENSZ Terrorizmus Ellenes Hivatala (UNOCT) között arról, hogy magyar szakértők is részt fognak venni afrikai szakemberek kiképzésében a terroristák kiszűrése, a globális terrorfenyegetés visszaszorítása érdekében – jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden New Yorkban.

A tárcavezető arról számolt be a Vlagyimir Voronkov ENSZ-főtitkárhelyettessel folytatott tárgyalásának nyomán, hogy magyar terrorellenes és informatikai szakértők a jövőben képzést fognak nyújtani afrikai kollégáiknak, hogy így hatékonyabbá válhasson a potenciális merénylők kiszűrése.

Közös erőfeszítésekkel megakadályozzuk, hogy a terroristák a nemzetközi személyforgalmat kihasználva a világ különböző pontjai között járjanak-keljenek, ezáltal is vissza tudjuk szorítani a globális terrorfenyegetést,

hangsúlyozta az MTI szerint.

Szijjártó kiemelte, hogy Magyarországon korszerű rendszer működik ennek érdekében, mivel a terroristák nem pusztán a migrációs hullámokban bújnak el, hanem a nemzetközi személyforgalomban is feltűnnek.

Afrika esetében ez egy súlyos probléma, hogy a Közel-Keletről, Európából a terroristák hogyan jutnak el vagy el tudnak-e jutni Afrikába. Minél több terrorista jut el oda, annál nagyobb a baj,

szögezte le.

„Természetesen visszafelé ez ugyanígy igaz, ezért fontos, hogy megakadályozzuk azt, hogy a terroristák a nemzetközi személyforgalmat használva ide-oda járkáljanak a világban. Az afrikai országoknak ehhez támogatást kell biztosítani” – tette hozzá.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy a béke megteremtéséhez szükséges párbeszéd elősegítése mellett a világszervezet legfontosabb feladata a küzdelem a terrorizmus ellen.

Rámutatott, hogy utóbbi területen hazánk is fontos szereplő, minthogy az UNOCT regionális központja Budapesten működik, a New York-i után ez a hivatal második legnagyobb irodája, ahonnan az a munka zajlik, amelynek keretében az afrikai országok terrorellenes fellépését segítik

A miniszter végül arra is kitért, hogy soha nem volt még akkora a terrorfenyegetettség a világban, mint napjainkban.

Látjuk, hogy Afrikára fókuszálnak ma alapvetően a terrorszervezetek, de Afganisztánban is növekszik a terrortámadások száma, és azáltal, hogy a migrációs hullámok egyre súlyosabbá válnak, egyre nagyobb létszámúakká válnak, egyre nagyobb lehetőséget biztosítanak a terroristáknak arra, hogy elbújjanak ezekben,

figyelmeztetett.

Sokszor próbáltuk magunkkal elhitetni, hogy legyőztük az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet, amely talán a legnagyobb és legbrutálisabb terrorszervezet a világon, aztán időről időre világossá válik, hogy ez nem igaz,

közölte.

Illetve emlékeztetett, hogy Magyarország továbbra is részt vesz az iraki kiképzési misszióban, valamint segíti a terroristák fő célpontjainak számító közösségeket annak érdekében, hogy ne kényszerüljenek a lakóhelyük elhagyására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik