Nagyvilág

Amerikai nagykövet: Ebben az elkeserítő pillanatban úgy tűnhet, hogy világok választanak el bennünket a magyar kormánytól

Attila KISBENEDEK / AFP
Attila KISBENEDEK / AFP

David Pressman az amerikai-magyar tudományos együttműködés tiszteletére tartott fogadáson mondott beszédet szerdán, amit az Ukrajnában kibontakozó katasztrofális események megemlítésével kell kezdett, és azonnal beleállt a magyar kormányba.

Miközben az ország népe továbbra is Oroszország háborújával küzd, egy olyan országgal, amellyel Magyarország makacsul fenntartja, sőt tovább erősíti “összekapcsoltságát”

– fogalmazott az amerikai nagykövetség közleménye szerint.

Úgy folytatta, miközben Magyarország egyre szorosabbra fűzi kapcsolatát Moszkvával, a Nova Kahovka-i víztározó gátjának lerombolása miatt kiszabaduló hatalmas vízhullám nemrég söpört végig, és több tízezer embert kényszerített lakóhelye elhagyására Herszonban és környékén.

Néhány dolog egyértelmű szerinte: Oroszország kezdte ezt a háborút, Oroszország volt az, aki megszállta Ukrajnának ezt a területét, és a gát Oroszország irányítása alatt volt.

Az is egyértelmű, hogy éppen a hétvégén nevezte Szijjártó Péter külügyminiszter Magyarország megbízható energetikai partnerének Oroszországot, amelyet nem lehet leváltani. Ez a pillanat óriási jelentőséggel bír a régióban és a világban. Helytelen továbbra is Oroszországra támaszkodni, miközben az megpróbálja lefejezni demokratikus szomszédját

– jelentette ki.

Szerdán este azokra gondoltak, akik Herszonban és szerte Ukrajnában szenvednek, és arra törekednek, hogy felelősségre vonjuk azokat, akik ezt a szenvedést okozzák.

Majd arról beszélt,

ebben az elkeserítő pillanatban, amikor úgy tűnhet, hogy világok választanak el bennünket a magyar kormánytól, van egy másik “űr”, amelyben az Egyesült Államok és Magyarország jelentős előrelépést tesz együtt. Örülök, hogy ma este itt lehetek, hogy megünnepeljük az amerikai-magyar kapcsolatok egyik fénypontját: az űrkutatási együttműködést.

Szerdán estte egy nagykövetségi tudományos ösztöndíj kezdete alkalmából köszöntötték egyébként Dr. George Garik Gutmant, a Föld-megfigyelés kiváló szakértőjét, a NASA földfelszínborítással és földhasználat-változással foglalkozó programjának vezetőjét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik