A következő élő közvetítés része Peszkov: jelenleg nincs veszélyben Moszkva

Petr Fiala: A cseh hadsereg a legkevésbé valószínű forgatókönyvre is készül

ALEXANDER NEMENOV / AFP
ALEXANDER NEMENOV / AFP

Csehországot közvetlenül ugyan nem fenyegeti konfliktus, de a hadseregnek fel kell készülnie minden eshetőségre, még a legkevésbé valószínűre is – jelentette ki Petr Fiala cseh miniszterelnök kedden a dél-morvaországi Brnóban (Brno).

A kormányfő Karel Rehka, a cseh hadsereg vezérkari főnökének hétfőn Prágában elhangzott kijelentésére reagált, miszerint jelenleg nem lehet kizárni egy Oroszország-NATO konfliktust sem, s annak Csehország, mint az észak-atlanti szövetség tagja az első pillanattól kezdve részese lenne. Fiala szerint a cseh vezérkari főnök kijelentését annak összefüggéseiben kell értelmezni.

 

Petr Fiala Ingrida Simonyte litván kormányfővel Brnnóban folytatott tárgyalásai után nyilatkozott újságíróknak. Elmondta: elsősorban a fehéroroszországi helyzetről, a NATO keleti szárnyának megerősítéséről, valamint az Ukrajnának nyújtandó további segítségről cseréltek véleményt. „A júliusi vilniusi NATO-csúcstalálkozón Csehország és Litvánia egy hangon fognak beszélni” – szögezte le a cseh miniszterelnök. Fiala úgy vélte: miután Litvánia nagyon közel van az ukrajnai konfliktushoz, nagyon érzékenyen reagál a helyzetre, s ezért véleménye Prága számára is érdekes.

„A csúcstalálkozó helyszínének kiválasztása is azt jelzi, hogy az észak-atlanti szövetség kész a keleti szárny megerősítésére, és minden tagállam biztonsága fontos számára” – húzta alá a cseh kormányfő.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik