Nagyvilág

Magyar KFOR-katonák is megsérültek az észak-koszovói zavargásokban

Erkin Keci / ANADOLU AGENCY / AFP
Erkin Keci / ANADOLU AGENCY / AFP

Húsz magyar KFOR-katona sérült meg, többen közülük súlyosan, amikor a koszovói Zvecsanban összetűzés tört ki a tiltakozó szerbek és a rendet fenntartani akaró magyar KFOR-katonák között, írta meg először a hvg.hu diplomáciai forrásokból származó értesülései alapján.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter ezt követően Facebook-oldalán az alábbi tájékoztatást tette közzé:

A jelenlegi információk szerint köztük több mint 20 magyar katona, ebből 7 fő súlyosan, de állapotuk stabil. A sérült magyar katonákat a Magyar Honvédség további kezelésre légi úton, Magyarországra szállítja.

A szerbek tiltakozása pénteken kezdődött, amikor Zvecan, Leposavic és Zubin Potok újonnan megválasztott, albán nemzetiségű polgármesterei megpróbálták elfoglalni hivatalaikat. A helyi szerbek nem akarták beengedni az önkormányzati épületekbe az új polgármestereket, mert nem értenek egyet azzal, hogy a többségében szerbek lakta településeket albánok vezessék, olyan emberek, akiket nem ők választottak meg.

Április 23-án négy észak-koszovói településen tartottak előrehozott polgármester-választást, mert a települések vezetői novemberben egy Szerbia és Koszovó közötti vita miatt lemondtak. A szerbek többsége bojkottálta az előrehozott választást, így a részvételi arány 3,47 százalékos volt, és a leadott szavazatok alapján a településeket a jövőben albán polgármesterek vezetik majd.

Sem a helyi szerbek, sem Belgrád nem tartja elfogadhatónak, hogy az ilyen alacsony részvétel és a szerbek bojkottja mellett lezajlott választást Pristina és a nemzetközi közösség is legitimnek nevezte.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is a saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet.

A helyzet hétvégén is feszült volt, ám mivel munkaszüneti napokról volt szó, nem került sor összecsapásra, hiszen senki nem akarta használni az önkormányzati épületeket. Hétfőn viszont a hivatalba igyekvő új polgármestereket a szerbek ismét megállították. A koszovói rendőrség különleges egységei a helyszínre vonultak, ahol könnygázzal igyekeztek feloszlatni a tömeget.

A helyzet eszkalációjának megakadályozására kapcsolódott be a KFOR, a NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó erő.

A Koszovó északi részén található településeken korábban főként szerb nemzetiségű rendőrök teljesítettek szolgálatot, de szinte mindannyian felmondtak a novemberi szerb-koszovói rendszámtábla-vita következtében.

A koszovói szerbek azt követelik, hogy a koszovói kormány nyilvánítsa semmisnek az áprilisi polgármester-választást, és tegye lehetővé, hogy továbbra is szerbek vezessék az ottani intézményeket. Albin Kurti miniszterelnök azonban annak ellenére, hogy a múlt hét végén több külföldi diplomata is a helyzet rendezését kérte tőle, a közösségi médiában vasárnap azt írta: a megválasztott polgármesterek minden állampolgár ügyeit figyelembe veszik majd.

A KFOR hétfőn közölte: megnövelte jelenlétét a szerbek lakta észak-koszovói önkormányzatokban azért, hogy biztosítsa minden koszovói közösség számára a biztonságos környezetet és a szabad mozgást, írja az MTI. Egyben mindkét felet arra kérte, hogy tartózkodjon a helyzet további elmérgesítésére alkalmat adó tevékenységektől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik