Nagyvilág

Több órán át lógott egy súlyosan sérült hegymászó a szakadék felett a Velez-hegyen

Getty Images
Getty Images

Több órán át lógott egy súlyosan sérült horvát hegymászó a szakadék felett Bosznia-Hercegovinában, a Hercegovina déli-középső részén található Velez-hegy egyik szikláján, mielőtt sikerült kimenteni, írta az Index.hr című horvát portál hétfőn.

A 62 éves nő kötéllel és ékekkel végzett sziklamászást, amikor megcsúszott és a mélybe zuhant. A biztosítókötél megtartotta, de a sziklának csapódva kar-, láb- és mellkasi sérüléseket szenvedett.

Az eset vasárnap délután történt, a mentés hétfőn hajnalban fejeződött be, és száz hegyimentő vett részt benne.

A boszniai Szerb Köztársaság légirendészeti szolgálatának helikoptere vasárnap délután 20 bevetés után sem tudott közel kerülni a sérült hegymászóhoz, aki négyszáz méter magasan lógott a függőleges sziklán, írja az MTI. Ezt követően a hegyimentő szolgálat munkatársai siettek a segítségére, de a rendkívül nehezen megközelíthető fekvés és a sötétedés miatt a mentés csak lassan tudott haladni.

A mentőakció hajnali fél ötkor fejeződött be. A nőt helikopterrel a mostari kórházba szállították, ahol megműtötték, és már túl van az életveszélyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik