Nagyvilág

Az új szlovák kormányfő szerint Magyarország példája mutatja, hogy az árstopok nem működnek

VLADIMIR SIMICEK / AFP
VLADIMIR SIMICEK / AFP

Kedd délután interjút adott a Rádio Expres-nek Szlovákia nemrég kinevezett, magyar nemzetiségű miniszterelnöke, Ódor Lajos. A Napunk.sk szemléje szerint az átmenti, szakértői kormányt irányító Ódor az inflációról elmondta, a legrosszabb már mögöttünk van, az év végére valószínűleg egy számjegyű lesz. Azonban hozzátette, hogy az élelmiszerinfláció továbbra is gondot okoz.

Magyarország esetében látjuk, hogy az árstopok nem működnek

– mondta azzal kapcsolatban, hogy hogyan terveznek küzdeni az élelmiszerinfláció ellen. Megjegyezte: a korábbi tapasztalatok alapján az áfacsökkentésnek sem lenne érdemi hatása.

A beszélgetés során az ukrajnai háború is szóba került. Ódor hangsúlyozta, hogy folytatni kell Ukrajna támogatását.

El kell magyarázni az embereknek, hogy nem szélsőségesen magas a költségvetés egészéhez képest az Ukrajnának nyújtott segítség, ahogy azt is, mi történik, ha Ukrajna elbukik, és az orosz agresszió kiterjedtebb lesz, de ezt nem populista módon fogjuk tenni

– fogalmazott a szlovák kormányfő.

Északi szomszédunk történetében először alakul szakértői kabinet, és az sem fordult még elő a független Szlovákia történetében, hogy egy magyar nemzetiségű miniszterelnök irányítsa a kormány munkáját. Az Ódor Lajosról szóló portrénkat itt olvashatja el:

Kapcsolódó
Csodát nem tudunk tenni – mondta Szlovákia új, magyar kormányfője
Ódor Lajos miniszterelnök, Horváth Mihály pénzügyminiszter az új szakértői kabinetben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik