Nagyvilág

Hét uniós biztos, köztük Várhelyi Olivér is elfogadott ingyenes szállást külföldi kormányoktól

Julien Warnand / EPA / MTI
Julien Warnand / EPA / MTI
A tisztviselők hivatalai az Európai Bizottság tagjaira vonatkozó magatartási kódexre hivatkoznak.

Bár a legutóbbi labdarúgó-világbajnokság sikeres volt, a szervező Katarral kapcsolatban több botrány és korrupciós ügy is borzolta a kedélyeket, a gyanú szerint például a tornát szervező ország megpróbált befolyásolni uniós tisztviselőket.

Az üggyel kapcsolatban a Politico most azt írta meg, hogy

több uniós biztos is ingyenes szállást fogadott el az EU-n kívüli kormányoktól, köztük Katartól, Marokkótól, Izraeltől és Jordániától.

A brüsszeli portál megvizsgálta az EU biztosainak költségnyilatkozatait az elmúlt három évből, és arra a következtetésre jutott, hogy hét brüsszeli vezető is érintett lehet.

A Politico szerint a hét személy között van Josep Borrell, az EP korábbi elnöke, Frans Timmermans, az Európai Bizottság jelenlegi alelnöke, bel- és igazságügyi együttműködésért felelős biztosa, valamint Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztosa.

Katargate

Tavaly decemberben robbant ki az úgynevezett Katargate, ami az egész Európai Uniót megrázta. A gyanú szerint Katar nem teljesen tiszta eszközökkel szerezte meg a 2022-es vb rendezésének jogát.

A belga hatóságok szerint Marokkóval egyetemben illegális úton befolyásolták az Európai Parlamentet a döntéshozatalban. Az üggyel kapcsolatban letartóztatták Pier Antonio Panzeri volt olasz szocialista EP-képviselőt, Eva Kailit, az Európai Parlament volt alelnökét és élettársát, az olasz Francesco Giorgit, aki a belga szocialista EP-képviselő, Maria Arena asszisztenseként dolgozott. Bűnszervezetben való részvétellel, pénzmosással és korrupcióval vádolják őket, a gyanú szerint Katar nagy összegű pénzzel és ajándékokkal próbálta befolyásolni az Európai Parlament politikai döntéseit.

Katar és Marokkó is tagadta, hogy politikusokat fizettek volna le, Panzeri azonban idén januárban terhelő vallomást tett, ügyvédje az Euronews-nak is megerősítette, hogy Katar és Marokkó is érintett a vesztegetési ügyben.

Panzeri vádalkut kötött a belga hatóságokkal, ebben vállalta, hogy bűnösnek vallja magát, és feltárja a szervezet működését.

A Politico kérdésére a bizottság hét tagjának az irodái megerősítették, hogy a hivatalos magatartási kódexszel összhangban fogadták el az ingyenes szállást. Érvelésük szerint nem szokatlan diplomáciai gyakorlat, ha egy harmadik ország is fedezi a költségeket.

Georgi Licovszki / EPA / MTI Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős biztosa Szkopjéban 2023. március 17-én.

Kilenc ország érintett

A brüsszeli portál elemzése szerint a biztosok három év alatt kilenc különböző külföldi kormánytól fogadtak el ingyenes szállást.

Borrell például így vendégeskedett Katarban és Üzbegisztánban, valamint kétszer Jordániában. A bizottság szóvivője erre reagálva azt közölte, hogy a főképviselőnek

sok küldetést kell teljesítenie harmadik országokban,

hogy elláthassa feladatait és képviselje az Európai Uniót, és hogy a kiküldetések nagy részét az Európai Bizottság fedezte. Hozzátették azonban, hogy Katar, Jordánia és Üzbegisztán esetében „a diplomáciai vendégszeretetnek megfelelően a nemzeti hatóságok fedezték a szállást” – és szintén a magatartási kódexre hivatkoztak.

Várhelyi Olivérrel kapcsolatban azt írták, hogy a magyar biztos marokkói, izraeli és jordániai kiküldetései során is az adott ország állta a szállás költségét. Azt Várhelyi kabinetje is hangsúlyozta, hogy a magatartási kódexet betartották, ugyanakkor elismerték, hogy a 2020-as marokkói út során a marokkói külügy „előnyös gesztusként” egy éjszakai szállás költségeit fedezte, egy 2022-es utazás során pedig az izraeli külügy biztosította ugyanezt.

2020-ban Várhelyi Ylva Johansson belügyi biztossal utazott Marokkóba, és szintén ingyen kapta a szállást a Politico szerint, akárcsak tavaly júniusban, amikor a magyar biztos Borrell-lel ment Jordániába – ott a királyság fizetett.

A brüsszeli portál szerint Johannes Hahn költségvetési biztos 2022 elején Katarban és Kuvaitban is eltöltött egy éjszakát, amit az illetékes nemzeti hatóságok fedeztek „elfogadva a magatartási kódexet”.

„Hány hülye van még?”

Orbán Viktor 2019 szeptember 30-án jelentette be, hogy Várhelyi Olivért jelölik az új magyar EU-biztosnak, miután Trócsányi Lászlót összeférhetetlennek találta a poszttal az Európai Parlament jogi szakbizottsága.

Az uniós biztos nevét az idei Valentin-napon ismerhette meg igazán a közvélemény. Várhelyi mikrofonja véletlenül bekapcsolva maradt az Európai Parlament plenáris ülésen február 14-én. A magyar uniós biztos a nyugat-balkáni bővítéssel kapcsolatos kérdések után azt mondta, hogy „Hány hülye van még?”, mondatát pedig mindenki hallhatta.

Várhelyi később tagadta, hogy a nyugat-balkáni bővítéssel kapcsolatban szót kérő képviselőkre célzott, és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke el is fogadta a válaszát – szemben több EP-képviselővel.

Szintén a kódexekkel összhangban látta vendégül tavaly a vietnámi kormány az Európai Bizottság ügyvezető alelnökét, Frans Timmermanst.

Szokás, hogy a vietnámi kormány ezt teszi a magas szintű látogatókkal

– közölte Timmermans irodája.

A biztosok nem voltak annyira közlékenyek

Margaritis Schinas alelnök 2021-ben szintén ingyenes szállást fogadott el az Egyesült Arab Emírségektől, amikor részt vett a Dubai Expón, az indoklás szerint az Emírségek a rendezvényre érkező összes VIP-személynek felkínálták a szolgáltatást, „hogy megkönnyítsék az eseményen való részvételt”.

Az irodák beszédesek voltak, a biztosok nyilvános utazási dokumentumaiban azonban nem rögzítették, hogy egy harmadik fél fizette a költségeket, pusztán annyi írtak, hogy egy adott utazáson egy fillért sem költöttek szállásra.

Egy kivétel akad csak, Kadri Simson, az energiapolitikát felügyelő biztos, aki elismerte, hogy a 2022. júniusi egyiptomi útja során neki „a helyi önkormányzat kínált szállást”. A kairói látogatással kapcsolatos kérdésre Simson irodája azt közölte, hogy az egyiptomi kormány felajánlotta a bizottsági delegációk szállásának fedezését – „összhangban” a magatartási kódexszel.

Hiába érvel ezzel az összes biztos irodája, a Transparency International EU politikai és érdekképviseleti osztályának vezetője szerint ez nincs rendjén.

Nem hiszem, hogy a biztosoknak vagy tisztviselőknek bármilyen utazást vagy jutalmat el kellene fogadniuk

– mondta Nick Aiossa.

A biztosok által hivatkozott magatartási kódexet egyébként legutóbb 2018-ban frissítették azzal a céllal, hogy iránymutatást adjon számukra az összeférhetetlenségről, az átláthatóságról vagy a feddhetetlenségről. Aiossa szerint a fent említett esetek is azt mutatják, hogy frissíteni kellene a dokumentumot, álláspontja szerint, amennyiben a szabályok nem tiltják, felül kell vizsgálni a magatartási kódexet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik