Nagyvilág

Jönnek a török választások, Erdogan 45 százalékos béremelést jelentett be a közszférában

MTI/EPA/Necati Savas
MTI/EPA/Necati Savas

Öt nappal a vasárnapi választások előtt 45 százalékos béremelést jelentett be a közszférában dolgozók számra az újraválasztásáért kampányoló Recep Tayyip Erdogan – írja az Aljazeera. A török elnök közölte, a fizetéseken kívül emel a jóléti juttatásokon és a közmunkások minimáljövedelmén is.

A Törökországot 20 éve vezető elnök kamatcsökkentési ígéretet is tett, illetve már korábban azt is megígérte , hogy egyszámjegyűre csökkenti az inflációt, és fellendíti a gazdasági növekedést.

Az újraválasztásáért küzdő Erdogan kampányát nehezíti az országot ért súlyos gazdasági válság, és a feburár 6-ai több mint ötvenezer halálos áldozatot követelő földrengés, és annak kezelése. Az elnök egy kampányrendezvényen nemrég azt mondta, hogy első szűmú ellenfele, Kemal Kilicdaroglu, az ország legfontosabb ellenzéki vezetője melegpárti, sőt, az egész pártja, és valójában minden ellenzéki a homoszexuálisok pártján áll.

A közvélemény-kutatások szerint Erdogan szoros versenyben van az ellenzéki vezetővel, aki megválasztása esetén minden szíriai menekültet két éven belül visszaküldene saját hazájába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik