Nagyvilág

Kimerültek a források, kénytelen bezárni a budapesti szálló, amely 14 ezer menekültet fogadott

MTI/Balogh Zoltán
MTI/Balogh Zoltán

Kimerültek a források, ezért be kell zárnia a Madridi utcai menekültszállónak, ahol a Migration Aid tizenöt hónapja segíti az Ukrajnából érkezőket – írja az atv.hu. A cikk szerint amennyiben nem jelentkezik új szponzor, csupán június 4-ig tudják fenntartani az intézményt.

A portál szerint tavaly március óta tizennégyezer menekült lépett be a szálló ajtaján, aminek havi működési költsége ez idő alatt nagyjából 11 millió forintra jött ki.

Hónapok óta egyre nehezebb és nehezebb lett előteremteni a következő hónapi működéshez szükséges összeget, és végül tavaszra vált nyilvánvalóvá, hogy nem tudunk olyan forrást találni, ami tervezhető módon tudná biztosítani a mi költségeinket

– mondta Végh Alexandra, a szálló vezetőségi tagja.

Az ENSZ adatai szerint 2023 május 2-ig több mint nyolcmillió menekült hagyta el Ukrajnát Nyugat-Európa felé, közülük több mint ötmillióan kaptak menekültstátuszt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik