Nagyvilág

Megpróbálták felrobbantani a bolgár főügyész autókonvoját

Hristo Vladev / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Hristo Vladev / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Csoda, hogy a főügyész és családja megmenekült. A robbanás helyén most egy 40 centi mély, három méter átmérőjű lyuk tátong.

Pokolgépes merényletet kíséreltek meg hétfőn Ivan Gesev bolgár főügyész autókonvoja ellen – közölte Boriszlav Szafarov helyettes főügyész. Mint mondta, senki sem sérült meg, de a hatóságok terrorcselekményként értékelik a Szófiától 50 kilométerre délre Szamokov városának határában történteket. Szemtanúk öt méter magas lángoszlopról számoltak be, a robbantás helyén pedig egy 40 centiméter mély, három méter átmérőjű kráter keletkezett – írja az MTI.

Szafarov szerint a robbanás egyértelműen az úttest és az arra elhajtó autók felé irányult. Hozzátette, hogy a pokolgép nemcsak három kilogramm trotilnak megfelelő robbanószerrel, hanem repeszekkel is megvolt töltve, és éppen akkor robbant fel, amikor a főügyész páncélozott terepjárója elhajtott mellette.

Nyilvánvaló, hogy a robbanószerkezetet gyilkosságra, nem pedig megfélemlítésre szánták

– hangsúlyozta a főügyész helyettese, aki szerint egy szakszerűen előkészített merényletről van szó. Hozzáfűzte, hogy Gesev és vele utazó családtagjai csak csodával határos módon menekültek meg.

Bulgáriában két év alatt már öt parlamenti választást tartottak. Gesevet 2019-ben választotta meg a Legfőbb Bírói Tanács a főügyészi posztra még Bojko Boriszov akkori miniszterelnök alatt. Boriszov ellenlábasai azóta több alkalommal is követelték Gesev távozását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik