Nagyvilág

Dagad a botrány, lebontatnák a Novák Katalin által felavatott Kölcsey-szobrot

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI
Nagykároly polgármestere perre megy.

A Szatmár megyei művelődési igazgatóság immár Kölcsey Ferenc nagykárolyi szobrának lebontását kéri szabálytalan talapzata miatt. A Maszol.ro azt írja, április 10-én iktatták, hogy a talapzat nem felel meg az engedélynek, ezért a nagykárolyi önkormányzatra 10 ezer lejes pénzbírságot róttak ki április 11-én, majd április 12-én felavatta Kölcsey Ferenc szobrát Novák Katalin köztársasági elnök (a képen).

Lucian Romașcanu művelődési miniszter a Libertateának azt mondta, a büntetés törvényes, ám Túrós Lóránd, az RMDSZ szenátora úgy vélte, az ügy politikai felhangot kapott, Nagykároly polgármestere, Kovács Jenő pedig a Maszol megkeresésére közölte:

a szobor marad.

Mint mondta, a szoborovató után néhány nappal kapta meg a bírságról a jegyzőkönyvet. Kölcsey Ferenc nagykárolyi szobrán a költő neve szerepel, mellette egy kőoszlopon a „Nyújts feléje védő kart” sor az Erkel Ferenc zeneművéből származó kottarészlettel, magyarul. Kovács Jenő szerint eredeti kéziratból vett idézet esetén nem szükséges román fordítás, Kölcsey Ferenc nevét pedig „nincs hogyan lefordítani románra”, bíróságon támadják meg a döntést.

Arról, hogy a kulturális miniszter is kérte a szobor lebontását, Kovács Jenő azt mondta, a polgármesteri hivatal engedélye nem vonható vissza csak bírósági ítélettel, az engedélyeztetést peres úton akarja rendezni, a büntetést nem fizetik ki. Pataki Csaba, a Szatmár megyei RMDSZ elnöke közölte, megdöbbent a kulturális miniszter nyilatkozatán, hiszen

évszázadok óta együtt él sok nemzetiség Szatmár vidékén, és nem ilyen kijelentések, illetve ügyek viszik előre a közösségek ügyét.

A nagykárolyi avatóünnepséget egyébként román szélsőségesek is próbálták megzavarni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik