Nagyvilág

Őrizetbe vették a volt perui elnököt Kaliforniában

Mandel Ngan / AFP
Mandel Ngan / AFP
Latin-Amerika legnagyobb korrupciós botrányába keveredett.

Ellenállás nélkül megadta magát a hatóságoknak Alejandro Toledo volt perui elnök, akinek egy kaliforniai bíróság csütörtökön rendelte el kiadatási őrizetbe vételét – írja az MTI perui médiaforrásokra hivatkozva. A 77 éves volt államfőt azzal vádolják, hogy hivatali ideje alatt mintegy 20 millió dollár (6,8 milliárd forint) kenőpénzt fogadott el az Odebrecht nevű brazil építőipari vállalatcsoporttól. Ártatlanságát hangoztatva Toledo péntek délután megjelent a kaliforniai San José városi bíróságán. Korábban is tagadta az ellene felhozott vádakat, állítása szerint politikai üldözés áldozata lett.

Peru először 2017-ben adott ki Toledo ellen letartóztatási parancsot, és egyúttal a volt elnök kiadatását kérte az Egyesült Államoktól, ahová hivatali idejének 2006-os vége után menekült; 2019-ben őrizetbe vették, bebörtönözték, majd házi őrizetbe helyezték San Franciscó-i otthonában, ahol elektronikus nyomkövető viselésére kötelezték.

Az Odebrechttel kapcsolatos ügyek Latin-Amerika legnagyobb korrupciós botrányát robbantották ki: az amerikai igazságügyi minisztérium tájékoztatása szerint az építőipari óriáscég 12 országban összesen csaknem 800 millió dollár értékben fizetett le hivatalnokokat, hogy közbeszerzéseken előnyökhöz juthasson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik