Nagyvilág

Három rakétát lőttek ki szombaton Szíriából Izraelre

JALAA MAREY / AFP
JALAA MAREY / AFP

Három rakétát lőttek ki szombat este Szíriából Izrael irányába, melyek közül az egyik az Izrael által annektált Golán-fennsíkon csapódott be – írja az MTI az izraeli hadsereg közleményére hivatkozva.

A késő este indított hat rakétából három jutott el az izraeli ellenőrzés alatt álló Golán-fennsíkig, közülük kettő nyílt terepre zuhant, a harmadikat pedig a légvédelmi rendszer megsemmisítette. A támadás után azonban gyorsan érkezett is a válaszcsapás: izraeli repülőgépek vasárnap szíriai katonai célpontokra csaptak le.

A válaszlépés során először tüzérségi és dróntámadást intéztek oda, ahonnan az éjszakai szíriai rakétákat indították, majd légicsapásokat hajtottak végre katonai radarrendszerek és tüzérségi állások ellen.

Mint ismert, Izrael 1967-ben foglalta el és kebelezte a szíriai Golán-fennsík egy részét. A stratégiai fontosságú terület Libanonnal is határos, ahonnan a napokban szintén lőttek ki rakétákat Izraelre. Izrael az elmúlt időszakban fokozta a Szíria elleni légitámadásokat, elsősorban Irán-barát csoportok állásait célozva.

Csütörtökön mintegy harminc rakétát lőttek ki Libanonból Izraelre, egy ember megsebesült, és anyagi károk keletkeztek. Az izraeli hadsereg a palesztinokat gyanúsítja a támadással, és válaszcsapásokat hajtott végre a Gázai övezetben és Libanon déli részében.

Az erőszak azt követően újult ki, hogy az izraeli erők a jeruzsálemi al-Aksza mecsetben szerdán, a ramadán idején razziát tartottak, amelyet számos bírálat ért. Péntek este Tel-Avivban egy merénylő gépkocsival járókelők közé hajtott, egy olasz férfi meghalt, heten megsebesültek. Pénteken előzőleg két izraeli-brit állampolgárságú nővér halt meg egy ciszjordániai támadásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik