Nagyvilág

Hét év után először találkozott a szaúdi és az iráni külügyminiszter

Iráni Külügyminisztérium / AFP
Iráni Külügyminisztérium / AFP

Több mint hét év óta először találkozott hivatalosan az iráni külügyminiszter és szaúdi kollégája. A megbeszélést csütörtökön tartották Kínában, nem sokkal azután, hogy Peking közvetítésével a két közel-keleti ország normalizálta diplomáciai kapcsolatait, írja az MTI.

Hosszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter és szaúdi kollégája, Feiszal bin Farhán Ál Szaúd a találkozó során a nagykövetségek újranyitásáról, valamint kétoldalú kérdésekről egyeztettek – tájékoztatott az IRNA iráni állami hírügynökség.

Irán és Szaúd-Arábia március elején jelentették be a kapcsolatok helyreállítását, beleértve a nagykövetségek újranyitását is.

A két ország között azután szakadtak meg a diplomáciai kapcsolatok, hogy 2016-ban szélsőségesek megtámadták Szaúd-Arábia teheráni nagykövetségét. Ezt követően Rijád kiutasította Szaúd-Arábiából az iráni nagykövetség munkatársait, valamint az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) iráni diplomatáit. Teherán és Rijád egymással szemben álló feleket támogat a térségbeli konfliktusokban, így a jemeni és a szíriai polgárháborúban.

Kapcsolódó
Öt szempont, ami miatt a szaúdi-iráni közeledésnek mi is örülhetünk
A nukleáris versengés veszélye csökken, az olajárak fékeződhetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik