Nagyvilág europoli

Rajtaütést tartott a belga rendőrség az Európai Néppárt brüsszeli székházában

Frank Hoermann / SVEN SIMON / DPA / AFP
Frank Hoermann / SVEN SIMON / DPA / AFP

Lecsapott a belga rendőrség az Európai Néppárt brüsszeli központjára – írja egy ügyhöz közel álló forrásra hivatkozva az Euractiv

„A belga rendőrök házkutatást tartottak a párt Rue du Commerce utcai székházában, az első és a harmadik emeleten” – nyilatkozta a lapnak a forrás, aki azt is elmondta, hogy

a rendőrség pénzügyi csalással kapcsolatban foglalt le számítógépeket.

A 2019-es EP-választási kampányhoz kapcsolódó korrupciós ügyben állítólag a párt munkatársai is érintettek.

A hatóságok egyelőre nem közöltek részleteket a razziáról, azonban az EPP az Euronews-hoz eljuttatott közleményében megerősíti, hogy „a belga és a német rendőri hatóságok képviselői április 4-én, kedden meglátogatták a párt brüsszeli székházát” . Megjegyzik:

a látogatás egy, a németországi Türingiában folyó nyomozáshoz kapcsolódik.

„A Néppárt teljes átláthatósággal együttműködik az érintett hatóságokkal, és minden vonatkozó információt és dokumentumot átad. Mivel ez egy folyamatban lévő jogi vizsgálat, az EPP nem kíván ehhez további kommentárokat fűzni” – írja a párt.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik