Nagyvilág

Finn választás: Sanna Marin pártja vereséget szenvedett

Jonathan NACKSTRAND / AFP
Jonathan NACKSTRAND / AFP

Petteri Orpo volt pénzügyminiszter, az ellenzéki jobbközép Nemzeti Szövetség vezetője bejelentette pártja győzelmét a vasárnapi finn parlamenti választáson, az eddigi kormányfő, Sanna Marin pedig elismerte választási vereségét, írja az MTI.

Az 53 éves Petteri Orpo híveihez intézett beszédében úgy fogalmazott, hogy erős mandátumot kaptak politikájuk megvalósításához.

A voksok 97,7 százalékos feldolgozottsága mellett pártja 20,7 százalékos támogatottságot és ezzel 48 mandátumot szerezhet a 200 fős törvényhozásban. Második helyen a bevándorlásellenes Finnek (korábban Igazi Finnek) végeztek a voksok 20,1 százalékával (46 mandátum), míg a jelenlegi miniszterelnök, Sanna Marin pártja, a baloldali finn Szociáldemokrata Párt (SPD) 19,9 százalékot szerzett (43 mandátum).

Az eredményből kiindulva, a Nemzeti Szövetség vezetésével fognak zajlani a Finnország új kormányának megalakítását célzó tárgyalások

– hangsúlyozta Orpo. A három legerősebb párt 20 százalék körüli eredményével egyik politikai erő sem lesz képes egyedül kormányt alakítani. Mindazonáltal a legtöbb szavazatot szerző párt vezetője kap hagyományosan elsőként kormányalakítási megbízást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik