Nagyvilág

Izraeli légicsapásban halt meg két iráni tiszt Szíriában

JACK GUEZ / AFP
JACK GUEZ / AFP

Izrael még pénteken hajtott végre légicsapást Szíria területén, amelynek köszönhetően immár ketten is meghaltak a Iráni Forradalmi Gárda Szíriában állomásozó tagjai közül – derül ki a Reuters jelentéséből.

A vasárnap haláleset alanya, Meqdad Mehghani Dzsafarabadi állítólag katonai tanácsadóként működött Szíriában. A pénteki légicsapás, amely az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szerint márciusban a hatodik izraeli támadás volt Szíriában, a Forradalmi Gárda egy másik tisztjét és katonai tanácsadóját, Milad Hajdarit is megölte.

Izrael évek óta támadásokat hajt végre a vélelme szerint Iránhoz köthető célpontok ellen Szíriában. Teherán azután kezdte fejleszteni befolyását az országban, hogy az iráni vezetés 2011-ben Bassár el-Aszad szír elnök mellé szegődött a 2011-ben kezdődött polgárháborúban.

A szíriai védelmi minisztérium friss közleménye szerint vasárnapra virradóra éjféltájt Izrael Bejrút irányából indított újabb légitámadást a szíriai Homsz városának és környékének célpontjai ellen.

Két nyugati hírszerzési forrás – akik az ügy érzékenységére tekintettel névtelenséget kértek –  azt közölte, hogy a rakétacsapások célpontja az ókori Palmüra városától nyugatra fekvő T4-es légitámaszpont, valamint a libanoni határ közelében lévő al-Dabaa repülőtér volt. Ezek olyan területeken állnak, ahol az Irán által támogatott Hezbollah tagjai tartózkodnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik