Nagyvilág

Megcsúszott a kormány az önkéntes határidővel az EU-pénzekért tett vállalásoknál

MTI
MTI

A magyar kormány nem tudta teljesíteni március végéig az Európai Bizottságnak tett kötelezettségvállalásokat, amelyek nyomán felszabadulhatnának a tavaly felfüggesztett uniós támogatások – írja a Népszava.

A lapnak a dossziékat ismerő források azt mondták, hogy a tárgyalások a hajrában vannak, de még nem zárultak le.

Az Orbán-kormány eredetileg március végéig akarta teljesíteni azokat a vállalásokat, amelyek nyomán felszabadulhatnak a tavaly felfüggesztett uniós támogatások Magyarország számára. Az összesen mintegy 28 milliárd euró odaítélése és folyósítása alapvetően 27 feltétel végrehajtásától függ, ezek túlnyomó többsége az igazságszolgáltatás függetlenségét erősítő és korrupcióellenes intézkedéseket foglal magában. Nagy részüket már tavaly, illetve az év elején kipipálta az Orbán-kormány, Brüsszel azonban csak száz százalékos teljesítmény esetén kíván utalni.

Az Európai Bizottság egyelőre vizsgálja a magyar javaslatcsomagot, néhány ügyben pedig még várja a pontos tájékoztatást a kormány terveiről. Ezek közé tartozik a cikk szerint azoknak a törvényjavaslatoknak egy része, amelyek az alapítványi egyetemek irányítására jellemző összeférhetetlenség megszüntetését biztosítják majd.

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a Népszava értesülése szerint a jövő héten ismét Brüsszelbe utazik, hogy a költségvetési biztossal, Johannes Hahnnal tárgyaljon a kérdésről.

A lap megjegyezte: az Orbán-kormány önkéntes vállalása volt a feltételek március végi teljesítése, így a késlekedés nem jár végleges pénzvesztéssel. Hozzátették azt is, hogy a tárgyalások elhúzódása nem csak a magyar kormányon múlt, előfordult, hogy a brüsszeli testület késett az értékeléssel, vagy új követelésekkel állt elő.

Navracsics korábban azt nyilatkozta, hogy amennyiben sikerül tartani a menetrendet, nem kizárt, hogy a források már a nyáron megérkezhetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik