A következő élő közvetítés része „Nagyon veszélyes a helyzet az orosz kézen lévő zaporizzsjai atomerőműben”

Nyilvános hirdetésben toboroz a Wagner

Olga MALTSEVA / AFP
Olga MALTSEVA / AFP

Egy moszkvai irodaház homlokzatán jelent meg az ukrajnai háborúban nagy erőkkel jelen lévő Wagner-csoport toborzó hirdetése, írta meg kedd reggel az Independent.

A 17 emeletnyi területen elterülő felhíváson a zsoldos csapat logója szerepel, valamint olyan jelszavak, mint az „Együtt győzünk!” vagy a „Csatlakozz a győztes csapathoz!”. A kompozíciót a lap szerint egy álarcos katona teszi teljessé, aki gépfegyvert tart a kezében.

Az ukrajnai invázió kezdete óta Putyin nagyrészt a Wagner erőire támaszkodott, ami már a háború előtt is messze földön hírhedt zsoldos alakulat volt, a több mint egy éve húzódó ukrajnai háborúban azonban számottevő emberveszteséget szenvedett. Szakértők szerint a jelenleg  Kelet-Ukrajnában az orosz erőkkel együtt harcoló Wagner számít egy esetleges ukrán ellentámadásra, és még az előtt fel akarja tölteni a sorait, hogy az megindulna. A csoport vélhetően az utóbbi hetekben is súlyos veszteségeket szenvedett el, miközben Bahmut városát ostromolta.

A csoport alapítója, vezetője és fő mecénása, Putyin egykori szakácsa, Jevgenyij Prigozsin az utóbbi időben többször is konfliktusba keveredett az orosz hadvezetéssel, azzal vádolva annak irányítóit, hogy az ki akarják véreztetni a Wagnert és szándékosan nem látják el a zsoldosokat lőszerekkel és utánpótlással.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik