Nagyvilág

Nukleáris fegyverkezésre adott parancsot Kim Dzsongun

STR / KCNA VIA KNS / AFP
STR / KCNA VIA KNS / AFP

Kim Dzsongun észak-koreai diktátor hétfőn az ország nukleáris fegyverarzenáljának növelésével kapcsolatban adott utasításokat egy állami atomfegyverkezési intézet tisztviselőinek és tudósainak – közölte az észak-koreai média.

A KCNA helyi állami hírügynökség fotókat tett közzé egy Hvaszan-31-nek nevezett új, kisebb nukleáris robbanófejről, amelyet az észak-koreai vezető az Atomfegyver Intézetben tett látogatása során tekintett meg. Kim Dzsongun a tudósok előtt hangsúlyozta, hogy a nukleáris arzenál exponenciális bővítése a cél, és ennek érdekében fel kell gyorsítani a bombák előállításához szükséges üzemanyaggyártást. De szólt az ország nukleáris ellentámadásokra vonatkozó terveiről is.

Egy februárban megjelent dél-koreai védelmi elemzés arról számolt be, hogy Észak-Korea mintegy 70 kilogramm, atombomba gyártásához szükséges plutóniummal rendelkezhet, ami a szakértők szerint 9-18 bombához elegendő. A dokumentumban az is szerepelt, hogy Észak-Korea jelentős mennyiségű magasan dúsított urániummal rendelkezik.

Észak-Korea fő nukleáris komplexuma Jongbjonban működik, ezen kívül az ország a feltételezések szerint legalább egy további titkos urándúsító létesítményt működtet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik