Nagyvilág

Ismét százezrek tiltakoztak Franciaországban a nyugdíjreform ellen

JEFF PACHOUD / AFP
JEFF PACHOUD / AFP

Franciaországban kilencedik alkalommal tiltakoztak több százezren utcai felvonulásokkal és sztrájkokkal a kormány nyugdíjreformja ellen csütörtökön. A szakszervezetek által szervezett békés felvonulásokat több nagyvárosban anarchista tüntetők zavarták meg, Párizsban mintegy ezer rendbontó kirakatokat tört be, megtámadtak egy gyorséttermet és összetűztek a rendőrökkel.

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint eddig országszerte összesen 1,08 millióan vettek részt a tüntetéseken, a CGT szakszervezet 3,5 millió résztvevőről számolt be. Ez a szám jelentősebb, mint az előző tiltakozás után közölt adat, de valamivel kevesebb, mint a megmozdulások januári kezdetén regisztrált. A legtöbben Párizsban tiltakoztak, a belügyminisztérium szerint 119 ezren, a szervezők szerint 800 ezren.

A menet élén vonuló szakszervezeti vezetők a rendbontások elkerülésére kérték a tiltakozókat. Philippe Martinez, a CGT főtitkára úgy vélte, hogy Emmanuel Macron „benzintartályt dobott a tűzre” az előző napi interjújával, amelyben hajthatatlannak mutatkozott a nyugdíjreform visszavonását illetően, és úgy vélte, hogy az elengedhetetlen az ország érdekében.

Alig indult el a százezres menet Párizsban, zavargások törtek ki a tömegben: macskaköveket, üvegeket, füstbombákat dobáltak fekete öltözékű kapucnis fiatalok a rendőrök felé, majd kukákat gyújtottak fel, kirakatokat törtek be és buszmegállók elemeit, padokat, táblákat rongáltak meg. A párizsi prefektúra a Black Bloc radikális mozgalomhoz tartozóként azonosított rendbontók közül este 8 óráig 33 embert állított elő.

Erőszakos cselekmények kísérték a felvonulásokat a nyugat-franciaországi Nantes-ban és Rennes-ben, ahol könnygázt és vízágyút vetettek be a rendőrök a rendbontók ellen, Lorient-ben a tiltakozók egy rendőrőrsöt támadtak meg, kisebb incidensről érkezetek hírek a déli Toulouse-ból, Bordeaux-ból és az északi Lille-ből is.

Gérald Darmanin belügyminiszter elítélte az elfogadhatatlan támadásokat. A tárca előzetesen 12 ezer rendőrt és csendőrt rendelt ki a felvonulások biztosítására országszerte.

Feszültebb a helyzet péntek óta, azóta egyre több a spontán megmozdulás. Korábban a felvonulások békések voltak. De néhány napja kukákat gyújtanak fel, a rendőrök pedig könnygázt vetnek be, minden elszabadult. A tüntetőknek elegük van, a rendőröknek is, és jóval nagyobb számban vonulnak ki,

idézett az AFP egy strasbourgi lakost.

A békés menetekben a szlogenek többsége a nyugdíjreform visszavonásának követelésén túl az államfő ellen irányult, aki szerdai televíziós interjújában elmondta: a nyugdíjkorhatár 64 évre történő megemelését előíró törvénynek az év végéig hatályba kell lépnie.

Az előző megmozdulásokhoz képest csütörtökön jóval nagyobb számban vettek részt a tiltakozásokban fiatalok, akik az ország 3750 középiskolájából tucatnyit elfoglaltak, s nyolcvan felsőoktatási intézményt is blokkoltak a diákok.

Ez jelképes. Az elégedetlenségünket akarjuk kifejezni a reformmal szemben,

idézett egy 23 éves diákot az AFP hírügynökség a párizsi Assas jogi egyetemről, amelyet a megmozdulás kezdete óta először foglaltak el a diákok.

Csütörtökön a sztrájkok is folytatódtak: a vonatoknak a fele közlekedett, és fennakadások voltak a városi tömegközlekedésben, a tanároknak a negyede nem tartotta meg az óráit az közoktatási intézményekben.

A szakszervezetek a következő, tizedik országos tiltakozónapot március 28-ra hirdették meg.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik