Nagyvilág

Kétszáz embert bocsát el az Euronews, a magyar szerkesztőséget állítólag nem érinti a leépítés

MTI / Máthé Zoltán
MTI / Máthé Zoltán

Többnapos sztrájkot hirdetett a Euronews hírtelevízió dolgozóinak szakszervezete, mert a cég tulajdonosa március elején bejelentette, hogy majdnem kétszáz dolgozót, köztük a szerkesztőség kétharmadát is elküldik, és eladják a lyoni székházat is – szúrta ki a francia Le Monde hírét a Telex. Azt írják, hogy a dolgozók a cég szétverésére akarják felhívni a figyelmet a sztrájkkal. A pénteken kezdődött munkabeszüntetés hétfő hajnalig tart.

Kert Attila, a Euronews budapesti igazgatója az Rtl.hu-nak azt mondta, hogy a magyar szerkesztőséget nem érinti a tömeges elbocsátás. A magyar részleg Budapesten működik, míg az átszervezés Lyonban zajlik – mondta.

A portugál tulajdonú Alpac Capital még 2021 decemberében közölte, hogy megveszi a médiacég 88 százalékos tulajdonrészét, az ügyletet tavaly júliusban véglegesítették. Az Rtl.hu szerint a Euronews elnöke Pedro Vargas David, annak a Mario Davidnak a fia, aki korábban Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos tanácsadója volt. Pedro Vargas David a Linkedin-profilja szerint az Alpac Capital vezérigazgatója és a Euronews elnöke.

Mario David korábbi európai parlamenti képviselő a Miniszterelnöki Kabinetiroda nyilvánosan elérhető szerződései szerint 2018 és 2021 között adott tanácsokat a magyar miniszterelnöknek, térítésmentesen. A Szabad Európa angol verziója azt írja, hogy Orbán és David állítólag a berlini fal leomlása óta ismerik egymást, és 2016 áprilisában Orbán „igaz barátjának” nevezte Mario Davidot, amikor Lisszabonban a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki. A portugál politikus a kitüntetést „a magyar érdekek támogatásáért” kapta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik