Nagyvilág

A világ leghosszabb függőhídjával kötnék össze Szicíliát az olasz félszigettel

Grard Guittot / Photononstop / AFP
Grard Guittot / Photononstop / AFP
Megépülhet a modern korban először Benito Mussolini által megálmodott, de egyes történészek szerint már a római korban is tervezett, függőhíd a 3,7 kilométer széles Messinai-szoros fölött.

Giorgia Meloni kormánya elfogadta a tervet, amelynek értelmében újraélesztenének egy régi olasz álmot, és megépítenék a Szicíliát az Appenini-félszigettel összekötő, Messinai-szoros fölé tervezett hidat – számolt be a Politico.

A csütörtök este elfogadott rendelet célja, hogy „a lehető leggyorsabban újraindítsa a Messinai-szoroson átívelő híd tervezési folyamatát”. A projekt leghűségesebb szószólja, Matteo Salvini, Olaszország miniszterelnök-helyettese, valamint kikötőkért felelős infrastrukturális és közlekedési minisztere egyenesen „történelmi” jelentőségűnek titulálta a döntést.

A hídnak „az a célja, hogy a világ legmodernebb és legfenntarthatóbb hídjává váljon” – posztolta ki Twitterre még csütörtökön a szélsőjobboldali Liga vezetője, miközben a projektet „az önmagában hívő Olaszország modelljének” nevezte.

A 3,7 kilométer széles Messinai-szoroson átívelő híd építésének terve, amely összekötné Szicília szigetét Olaszország többi részével, egyes történészek szerint már az ókorban, a rómaiak idején is felmerült. A modern korban először Benito Mussolini fasiszta diktátor elevenítette fel az ötletet, de pár évtizeddel később Silvio Berlusconi is felkarolta a tervet miniszterelnökként.

DANIEL JANIN / AFP A Messinai-szoros fölött átívelő híd makettje a terveket bemutató párizsi sajtótájékoztatón 2004. február 4-án.

A 2001 és 2006 közötti időszakban majdnem megvalósult a híd, még egy nemzetközi konzorciummal is leszerződtek, sőt, az évek során 1,2 milliárd euró – mai árfolyamon 477 milliárd forint – közpénzt költöttek különböző tanulmányokra és értékelésekre, de végül Mario Monti kormánya 2013-ben a feltételek hiánya miatt lefújta a beruházást. A portál szerint nem utolsósorban azért, mert a híd az egyik szeizmikusan legaktívabb mediterrán térségben helyezkedne el.

A híd még mindig messze van attól, hogy megépüljön. Az óvatosság jeleként Meloni kormánya közölte, hogy a projektet csak feltételesen hagyták jóvá, amíg a műszaki részleteket kidolgozzák – jelentette az ANSA olasz hírügynökség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik