Nagyvilág

Nagyszabású tüntetést szerveztek a horvát orvosok

Denis LOVROVIC / AFP
Denis LOVROVIC / AFP

Öt horvát orvosi ernyőszervezet nagyszabású tüntetést szervezett szombaton SOS az egészségügyért mottóval Zágrábban, hogy kifejezzék elégedetlenségüket státuszukkal, fizetésükkel és az egészségügyi rendszer általános helyzetével szemben, közölte a horvát közszolgálati televízió.

A szervezők becslései szerint 1500 orvos gyűlt össze az ország egész területéről, akik a többi között Ha nem kellünk Horvátországnak, kellünk másnak, Túlhajszoltak, alulértékeltek, alulfizetettek feliratú transzparensekkel vonultak a Szent Márk térre, a kormány épülete elé.

A nagygyűlésen Ivana Smit, az orvosi kamara alelnöke azt mondta: nem valaki ellen, hanem a közegészségügy megmentéséért gyűltek össze.

A rendszer elérte a fenntarthatóság határát, a nyugdíjas és a nyugdíj előtti kollégák tartják életben. Ez normális?

– tette fel a kérdést. Rámutatott, hogy a sürgősségi orvoslás annyira népszerűtlen, hogy szinte senki nem jelentkezik ilyen szakirányú specializációra. Egy gyakornok 55 kunáért (2745 forint), egy végzett orvos 70 kunáért (3494 forint) dolgozik óránként, mondta.

Renata Culinovic Caic, a horvát orvosi szakszervezet elnöke beszédében felszólította Andrej Plenkovic horvát kormányfőt, hogy mentse meg a horvát egészségügyet.

Mint mondta, az egészséges egészségügy mindenki érdeke, függetlenül a politikától, az ideológiától és a pártoktól. Arra szólított fel, hogy akiknek döntési jogkörük van, kezdjék meg az egészségügyben felmerülő problémák mihamarabbi megoldását.

A már korábban bejelentett demonstrációt annak ellenére tartották meg, hogy az öt ernyőszervezet, a Horvát Orvosi Kamara, a Horvát Orvosi Szakszervezet, a Horvát Kórházorvosok Szövetsége, a Horvát Családorvosok Koordinációja és Fiatal Orvosok Kezdeményezés egy nappal korábban tárgyalóasztalhoz ült az egészségügyi minisztérium képviselőivel.

Döntésüket azzal indokolták, hogy tanultak a korábbi tapasztalatokból, és az ígéretek és bejelentések helyett konkrét lépéseket várnak.Vili Beros egészségügyi miniszter a tanácskozást követően pénteken a sajtónak úgy nyilatkozott: nem tagadja, hogy problémák vannak a rendszerben, de azokat párbeszéd és tárgyalás útján kell rendezni.

Tény, hogy ég a ház, mi pedig benzint öntünk a tűzre

– utalt a tüntetésre a tárcavezető, aki szerint a demonstráció indokolatlan, és reményét fejezte ki, hogy ezt az állampolgárok és a páciensek is felismerik.

A kormányok közel egy évtizede próbálkoznak stabillá és fenntarthatóvá tenni a horvát egészségügyi rendszert, amely alulfinanszírozott és túlterhelt, emellett egyre több orvos hagyja el az országot. Ugyanakkor minden kezdeményezés erős ellenállásba ütközik az orvosok és a betegek részéről is. Legyen szó a kórházak vagy osztályok összevonásáról vagy az egészségügyi szolgáltatások drágulásáról, írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik