Nagyvilág

Egy nap alatt több mint 1300 migránst mentett ki a Földközi-tengerből az olasz parti őrség

GUARDIA COSTIERA / AFP
GUARDIA COSTIERA / AFP

Több mint 1300 migránst mentett ki a Földközi-tenger középső részén bajba került hajókról az olasz parti őrség és a haditengerészet szombaton, alig két héttel azután, hogy egy hajótörésben hetvennégy ember vesztette életét Olaszország déli partjainál.

Az olasz parti őrség és haditengerészet pénteken több hajót küldött a migránsok százait szállító, a viharos tengeren bajba jutott három hajóhoz.

Szombat hajnali három óráig 487 embert szállítottak partra épségben Crotone kikötőjében.

Egy másik mentőakció keretében a parti őrség egyik hajója mintegy 500 illegális bevándorlónak nyújtott segítséget. Az ANSA olasz hírügynökség jelentése szerint a hajó – 584 emberrel a fedélzetén – a dél-olaszországi Reggio di Calabria kikötőjében vetett horgonyt.

A harmadik hajón bajba jutott 379 embert a parti őrség két járőrhajója szállította a szicíliai Augusta kikötőjébe.

Két héttel korábban a calabriai Crotone partjánál történt szerencsétlenség 74. áldozatát – egy ötéves kislány holttestét – két héttel a tragédia után találták meg az AGI olasz hírügynökség szerint.

A hajó február végén a dél-olaszországi partok közelében sziklának csapódott, majd elsüllyedt, miután a hírek szerint több segélyhívást is leadott. A fedélzeten közel kétszázan utaztak, a balesetet 80 ember élte túl. Az ügyben nyomozást indítottak.

A belügyminisztérium közlése szerint az év eleje óta 17 592 migráns érkezett a Földközi-tengeren át hajóval az országba, ami kiugróan magas a tavalyi, kis híján hatezres létszámhoz képest.

A Frontex uniós határvédelmi ügynökség szerint 116 százalékkal nőtt a Földközi-tenger középső részén át érkező illegális bevándorlók száma 2022 januárjához és februárjához viszonyítva.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik