Nagyvilág

Észak-Korea egyszerre hat ballisztikus rakétát lőtt ki

KCNA VIA KNS / AFP
KCNA VIA KNS / AFP

Az észak-koreai hadsereg csütörtökön újabb ballisztikus rakétákat lőtt ki, a jelek szerint akár hatot is egy időben – írja az MTI hírügynökségi források alapján. Az észak-koreai állami hírügynökség, a KCNA pénteken közölte, a gyakorlaton – amely egy ellenséges repülőtér elleni csapást szimulált – Kim Dzsong Un és lánya is személyesen volt jelen.

Az észak-koreai vezető elrendelte, hogy az ország hadserege készüljön fel egy esetleges „igazi háborúra”.

A dél-koreai hadsereg csütörtökön azt közölte, hogy Észak-Korea nyugati partjáról rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát indított. Hozzátették, vizsgálják, hogy Észak-Korea akár egyszerre több rakétát is indíthatott ugyanabból a térségből. A Reuters megjegyzi, hogy

a hivatalos észak-koreai hírügynökség által kiadott fotók alapján úgy tűnik, legalább hat ballisztikus rakétát lőttek ki egy időben.

Közlésük szerint az érintett tüzérségi alakulat „csapásmérő küldetéseket” gyakorolt, és „erőteljes sorozatot lőtt ki a célpontnak kijelölt vízterületre” ezzel bizonyítva, hogy képes elhárítani egy „igazi háborút”.

A legfrissebb rakétateszt hátterében az állhat, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea a jövő héten nagyszabású hadgyakorlatot indítanak Freedom Shield néven. Phenjan szerint Washington és Szöul közös hadgyakorlatai egy invázió főpróbái lehetnek.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető húga, Kim Jo Dzsong, a héten arról beszélt, hogy a tesztek során indított rakéták lelövését háborús cselekménynek tekintenék. Mindamellett az amerikai-dél-koreai hadgyakorlatokat okolta a Koreai félszigeten kialakult feszült helyzetért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik