Nagyvilág

Szijjártó: Négy nagy kínai beruházásról tárgyalunk

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Jelenleg is tárgyalások zajlanak négy kínai nagyvállalattal, amelyek eredményeként nyolc-tízmilliárd euró értékben újabb beruházások érkezhetnek Magyarországra – tudatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető azt közölte, miután immár tizenötödik alkalommal találkozott Vang Ji államtanácsossal, a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottságának igazgatójával, hogy hazánk sokat profitál az együttműködésből, ez nélkülözhetetlen volt ahhoz is, hogy Magyarország minden krízisből megerősödve kerüljön ki.

Nyolc és fél éve dolgozunk azon, hogy a kapcsolatrendszer Magyarország és a Kínai Népköztársaság között valóban stratégiai, valóban átfogó és valóban partnerség legyen

– fogalmazott.

Részben ezen együttműködésnek volt köszönhető, hogy Magyarország az európai átlagnál korábban meg tudta kezdeni az oltási kampányt a koronavírus-járvány alatt. Most pedig, amikor a világ háborús válságban van, szintén stratégiainak bizonyul a két ország kapcsolata – mutatott rá.

Kiemelte, hogy környezetvédelmi okok miatt Európában politikai döntés született a közlekedési szektor kizöldítéséről, amihez elektromos autókra és akkumulátorokra van szükség, márpedig utóbbi területen messze a keleti cégek a piacvezetők, azon belül is a kínaiak.

Szijjártó Péter sikeresnek nevezte azokat a tárgyalásokat, amelyek nyomán az elmúlt években olyan kínai beruházásokról jöttek létre megállapodások, amelyek a legmodernebb és legkörnyezetkímélőbb technológiákat hozták el Magyarországra, munkahelyek ezreit teremtve.

Ne feledjük, hogy a világgazdaság legsötétebb évében tudtuk bejelenteni a magyar gazdaságtörténet legnagyobb beruházását. És most is zajlik négy nagy kínai vállalattal olyan tárgyalássorozat, amelyek lezárultával nyolc-tízmilliárd eurónyi újabb beruházás érkezhet Magyarországra” – tájékoztatott.

Ennek kapcsán üdvözölte, hogy Peking támogatja a beruházások felpörgetését, ahogyan a kétoldalú kereskedelmi forgalom bővítését is, amelynek értéke tavaly már elérte a 12 milliárd dollárt.

Ráadásul – mint hangsúlyozta – a mezőgazdasági együttműködés is fejlődik, aminek eredményeként a közép-európai térségből Magyarország rendelkezik a legtöbb élelmiszeripari áru importengedélyével a kelet-ázsiai országban.

A miniszter kulcskérdésnek nevezte, hogy a kínai turisták hova térnek vissza elsőként a járvány okozta lezárások után, s emlékeztetett, hogy a hatóságok eddig mindössze két európai ország vonatkozásában adták meg a kínai utazásszervező vállalatoknak az engedélyt a csoportos utak szervezésére. Ezek egyike Magyarország, egyetlen európai uniós államként, így immár öt légijárat üzemel Kína és Magyarország között hetente.

Végül pedig leszögezte: az ukrajnai háború rendkívül negatív hatással van Magyarországra és Európára is, a kormány ezért abban érdekelt, hogy mielőbb véget érjen a fegyveres konfliktus.

Jó hír, hogy a kínaiak készek fellépni a béketeremtés érdekében, és együtt tudunk működni a nagy nemzetközi szervezetekben annak érdekében, hogy Ukrajnában minél előbb béke legyen, mert minél előbb béke lesz, annál több emberéletet tudunk megmenteni

– mondta.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik