Nagyvilág

Egy leopárd órákon át sétált Pakisztán fővárosában

Getty Images
Getty Images

Hatórás hajsza után altatólövedékkel terítették le az Iszlámábád utcáin kóborló leopárdot, amely még csütörtökön szökött meg a pakisztáni főváros egy háztartásából, közölte az ország állatvédelmi hatósága pénteken az AFP hírügynökséggel.

A ragadozóról több felvételt is megosztottak a közösségi médiában. A videókon a fiatal hím kocsik között sétált, fellökött egy embert, átugrott egy kerítést.

Az előzetes vizsgálatok alapján a leopárdot házi kedvencként tartották, nyugodt természetű, egyáltalán nem vad, azonban megrémült és folyamatosan ordít

– mondta el Tarik Bangas, az iszlámábádi vadvédelmi hivatal igazgatója az AFP hírügynökségnek.

Pakisztánban a nagymacskákat a jólét és hatalom jelképének tartják. Az ország hatóságai tavaly megtiltották az egzotikus emlősállatok importját, miután az elmúlt években nagy számban hozták be és tenyésztették őket, egyre nagyobb terhet róva a vadvédelemre.

Információink szerint Iszlámábád és Ravalpindi előkelő városrészeiben többen tartanak házi kedvencként vadállatot, köztük leopárdot

– mondta Bangas.

A szökésben lévő hím négy embert sebesített meg könnyebben. A hatóságok végül altatólövedékkel kábították el, majd abba a fővárosi állatkertbe szállították, amelyet 2020-ban a hatóság bezáratott, mert rosszul bántak az állatokkal. A két-három éves leopárdot most egy barna medvével, egy tigrissel és több majommal együtt őrzik, ezeket az állatokat vadvédelmi hatóságok az elmúlt hónapokban mentették meg.

A leopárd gazdáját a rendőrség keresi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik