Nagyvilág

Oroszország felmondta az összes szerződését az Európa Tanáccsal

Mikhail Metzel / SPUTNIK / AFP
Mikhail Metzel / SPUTNIK / AFP

Az orosz parlament alsóháza csütörtökön felmondta Oroszroszág Európa Tanáccsal kötött mind a 21 nemzetközi szerződését – adta hírül az MTI.

Az Európa Tanács nem azonos az Európai Tanáccsal, amely az Európai Unió intézménye, hanem egy szélesebb körű nemzetközi szervezet, amely nyitva áll minden olyan európai állam előtt, amelyik elfogadja a jogállamiság közös kritériumait, és biztosítja állampolgárai számára a legalapvetőbb szabadságjogokat és emberi jogokat. Az Európa Tanácsnak közel ötven tagja van. Oroszország 1996-ban csatlakozott, ám nem sokkal Ukrajna tavaly lerohanása után, március 16-án kizárták a szervezetből. Ez egy nappal azt követően történt, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter bejelentette Oroszország kilépési szándékát.

A nemzetközi szerződések felmondására vonatkozó törvényjavaslatot Vlagyimir Putyin terjesztette az Állami Duma, azaz az orosz alsóház elé. A csütörtökön elfogadott törvény értelmében Oroszország tagságának megszűnése miatt az Európa Tanácsban március 16-tól összesen 21 nemzetközi szerződés fogja hatályát veszteni Moszkva viszonylatában. Ezek között van más megállapodásokon túl

  • az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény,
  • a terrorizmus elleni küzdelemről szóló európai egyezmény
  •  és az Európai Szociális Charta is.

A lépést az oroszok azzal indokolják, hogy az Európai Tanács Miniszteri Bizottsága tavaly – Ukrajna lerohanása miatt – február 25-én felfüggesztette a Tanács törvényes szerveiben való orosz képviseletet.  Oroszország ezután értesítette a főtitkárt a kilépés szándékáról, valamint arról, hogy felmondja az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezményt.

A Miniszteri Bizottság másnap, március 16-án határozatban szüntette meg Oroszország tagságát az Európa Tanácsban.

Vjacseszlav Vologyin, az Állami Duma elnöke csütörtökön arról beszélt, hogy Oroszország új szervezet létrehozásán gondolkodik, amely – szerinte eltérően az Európa Tanácstól – a kölcsönös tisztelet, a kettős mérce alkalmazásának elvetése, a más államok szuverén ügyeibe való be nem avatkozás, az állami szuverenitás, a kultúra, a hagyományok, a történelem, valamint a nyelv tiszteletben tartásán alapulna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik