Nagyvilág

Heteken belül szabadulhat a börtönből Oscar Pistorius volt paralimpikon, aki 10 éve agyonlőtte barátnőjét

Peter Parks / AFP
Peter Parks / AFP

24 órás rendőri védelmet kap Oscar Pistorius volt dél-afrikai paralimpikon, ha a jövő hónapban feltételesen szabadlábra helyezik, miután letöltötte 13 éves börtönbüntetésének felét, amit volt barátnője, Reeva Steenkamp meggyilkolása miatt szabtak ki rá – írja a Daily Mail.

A cikk szerint a johannesburgi rendőrség úgy értesült, hogy életveszélyes fenyegetéseket kapott Pistorius, ezért a hatóságok bosszútól tartanak, és állandó rendőri védelmet biztosítanak majd a volt sporolónak kiszabadulása esetén.

A most 36 éves Oscar Pistorius az a paralimpikon, akinek mindkét lábát amputálni kellett térd alatt még egyéves kora előtt egy veleszületett rendellenesség miatt, és ő volt az első művégtaggal versenyző sportoló, aki azok után, hogy hatszoros paralimpiai bajnok lett, kvalifikálta magát az olimpiai játékokra is. A férfiból nemzetközi példakép lett, bálványa azonban egy éjszaka alatt szertefoszlott, amikor 2013-ban, éppen valentin-napon a otthonában agyonlőtte barátnőjét, a 29 éves modellt és ügyvédsegédet. A fiatal nő a fürdőszobában volt, amikor Pistorius lelőtte. A sportoló azt állította, hogy álmából felriadva betörőnek gondolta a nőt, és az ajtón keresztül négyszer meglőtte.

Oscar Pistoriust gondatlanságból elkövetett emberölésért 2014-ben hat év börtönre ítélték. Majd tettét 2015-ben szándékos emberölésre módosították, a szabadságvesztés időtartamát pedig 13 év és öt hónapra súlyosították. A férfi azután válik szabadlábra helyezhetővé, hogy letöltötte a kiszabott büntetése felét, amire a jövő hónapban kerül sor.

Tavaly nyáron Reeva Steenkamp édesapja egyébként találkozott a börtönben az egykori sportolóval, ugyanis a dél-afrikai jogrendszerben viszonylag új, úgynevezett Áldozat-Elkövető Párbeszéd mechanizmus részeként az áldozatok hozzátartozóinak lehetősége van arra, hogy érdemi szerepük legyen az elítéltek szabadlábra helyezési eljárásában. Barry Steenkamp azt mondta, nem kapott érdemi válaszokat arra vonatkozóan Pistoriustól, mi vezetett lánya meggyilkolásához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik