Nagyvilág

Letartóztatták a tunéziai elnök politikai ellenfeleit és az államfőt bíráló egyik rádióállomás vezetőjét

Kevin Dietsch / Getty Images / AFP
Kevin Dietsch / Getty Images / AFP

A tunéziai rendőrség őrizetbe vette Kaisz Szaíd elnök több politikai ellenfelét és az államfőt bíráló egyik rádióállomás vezetőjét – közölték az elfogottak ügyvédjei kedden.

Az MTI híre szerint a hatóságok házkutatást tartottak többek között a legnagyobb ellenzéki párt, az iszlamista Újjászületés Mozgalom (Ennahda) egyik tisztségviselőjénél, majd őrizetbe vették. A politikai párt nyilatkozatban ítélte el Szaíd ellenfeleinek letartóztatását.

A karhatalom rajtaütést tartott a tunéziai elnököt gyakran bíráló rádióállomás, a Mosaique FM vezetőjének a lakóhelyén is, és őt is előállították.

A rendőrség őrizetbe vette Lazhar Akremi politikai aktivistát és ügyvédet is.

Szombat óta a rendőrség számos olyan személyt vett őrizetbe, akik szemben állnak az elnökkel, és a hatóságok szerint tüntetéseket akartak szervezni a hatalom ellen. A letartóztattak között van üzletember, ellenzéki politikus, továbbá több korábbi kormányzati tisztségviselő és diplomata is.

Egyelőre sem a rendőrség, sem a kormányzat nem kommentálta az intézkedéseket.

Kaisz Szaíd 2021 júliusában feloszlatta a parlamentet, azóta rendeleti úton kormányoz, majd új alkotmányt léptetett hatályba.

Politikai ellenfelei szerint az elnök gyakorlatilag puccsot hajtott végre az észak-afrikai országban, visszafordítva számos demokratikus intézkedést, amelyet a 2011-es fordulat után hoztak.

Szaíd szerint azonban a lépésekre szükség volt ahhoz, hogy megmentse az országot a káosztól, és kiállt amellett is, hogy lépései törvényesek voltak.

A tunéziai demokrácia haláláról az alábbi cikkünkben írtunk:

Kapcsolódó
Népszavazáson buktatták meg a demokráciát a tunéziaiak – szülőhazájában ért véget az arab tavasz
Mindössze a választókorú népesség 30 százaléka vett részt a Kaisz Szaíd elnök által kezdeményezett népszavazáson, mégis érvényes lett az ország új alkotmánya, amely kiüresíti a parlament jogköreit, egyúttal teljhatalommal ruházza fel az elnököt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik