Nagyvilág

ENSZ-főtitkár: Bibliai léptékű elvándorlással fenyeget a tengerszint-emelkedés gyorsulása

MTI/EPA/Gudzsarát állam sajtóosztálya
MTI/EPA/Gudzsarát állam sajtóosztálya

Hatalmas területekről való tömeges elvándorlással fenyeget a tengerszint-emelkedés gyorsulása – figyelmeztetett kedden New Yorkban, a Biztonsági Tanácsban az ENSZ főtitkára, akit az MTI a The Guardian című brit lap alapján idézett.

A klímaválság miatt a tengerek vízszintje gyorsabban emelkedik, mint az elmúlt 3000 évben összesen, és ez tragédiák sorozatát hozza majd csaknem egymilliárd emberre, Londontól Los Angelesig és Bangkoktól Buenos Airesig – mondta António Guterres. Egyes országok el is tűnhetnek, mert egész területük víz alá kerül – tette hozzá a napilap szerint.

A világszervezet főtitkára sürgette a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését és az olyan problémák megoldását, mint a szegénység – amelyet csak súlyosbít a tengerszint-emelkedés hatása –, valamint nemzetközi jogszabályok kidolgozását, amelyek megvédik a hajléktalanná, sőt hontalanná válókat. Hozzátette: a tengerszint-emelkedés megsokszorozza az emberek kitettségét: drámai következményekkel jár a világ békéjére és biztonságára.

A jelentős tengerszint-emelkedés máris elkerülhetetlen az általános felmelegedés jelenlegi tempója miatt, de ha nem teszünk ellene semmit, akkor a következményei beláthatatlanok.

Ugyanis alacsonyan fekvő területeken élő közösségek, sőt egész országok tűnhetnek el örökre. Egész népek bibliai léptékű exodusának lehetünk a szemtanúi a Földön. Látni fogjuk, hogy minden korábbinál keményebb harc folyik majd az ivóvízért, a földért és más forrásokért

– szögezte le António Guterres.

„De az emberek jogai nem semmisülhetnek meg pusztán amiatt, hogy az otthonuk megsemmisül” – hangsúlyozta. „Vagyis ez azt jelenti, hogy nemzetközi menekültügyi törvényre van szükség” – tette hozzá.

Az ENSZ-közgyűlés által létrehozott Nemzetközi Jogi Bizottság vizsgálja ennek a törvénynek a megalkothatóságát. 2020-ban az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága úgy foglalt állást, hogy törvénytelen, ha egy kormány olyan országba toloncol vissza valakit, amelyben veszélyben van az élete a klímaváltozás miatt.

A Meteorológiai Világszervezet (WMO) által összegyűjtött új adatok szerint a tengerek vízszintje gyorsan emelkedik, és a világóceán az elmúlt száz évben gyorsabban melegedett, mint bármikor az elmúlt 11 ezer évben. A tengerszint annak hatására emelkedik, hogy a melegedéssel a víz tömege kiterjed, valamint azzal, hogy megolvadnak a jéghegyek és a gleccserek.

Petteri Taalas, a WMO főtitkára szerint a tengerszint emelkedése rövid és hosszú távon veszélyt jelent a gazdaságra, az életkörülményekre, a településekre, az egészségre, a jólétre, az élelmiszer- és vízbiztonságra, valamint a kulturális értékekre.

António Guterres hangsúlyozta: Ha a Föld általános felmelegedését a csodával határos módon sikerülne is 1,5 Celsius-fokra korlátozni, a tengerszint emelkedése akkor is érezhető lesz.

2100-ig mintegy 50 centiméteres szintemelkedés várható, de a WMO szerint a következő 2000 évben akár 2-3 méteres is a 1,5 fokot feltételezve. Ha ha pedig 2 fokkal nő a Föld általános hőmérséklete, akkor a tengerek szintemelkedése 2-6 méteres is lehet.

AZ ENSZ egy októberi jelentése szerint nincs realitása annak, hogy 1,5 Celsius-fokra sikerüljön leszorítani az általános felmelegedést. Ha az országok eleget tesznek a vállalásaiknak, a felmelegedést akkor is csak 2,4 Celsius-fokosra lehet leszorítani az iparosodás előtti korszakhoz képest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik