Nagyvilág

„Örülök, hogy kint van a kislány” – elsírta magát a kamerák előtt a török mentőakció magyar parancsnoka

Az ATV-nek adott interjú közben érzékenyült el a törökországi földrengést követő mentőakcióban résztvevő magyar csapat egyik tagja.

A HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport és egy sürgősségi ellátást végző egészségügyi csoport – 19 fővel és 7 mentőkutyával – a pákozdi Pavelcze László parancsnok, veszélyhelyzet-kezelési igazgató irányítása mellett kedden reggel érkezett meg Adanába, miután a török hatóságok nemzetközi segítséget kértek.

Pavelcze László az ATV tudósítójának, Novák Andrásnak adott interjúban elmondta, a feladat éjjel-nappal ugyanaz, az emberek életének a megmentése, legalábbis megpróbálni azt. A felvétel helyszínén hat embert kellett kimenteni, közülük kettőt már ki is hoztak a romok alól. A parancsnok hozzátette, a lelkiismeretük hajtja őket, majd elsírta magát és azt mondta:

örülök, hogy kint van a kislány.

Utána közölte, meghatódott. Tíz órája küzdöttek érte úgy, hogy nem volt meg minden felszerelés. Utasításba kapták, hogy hagyják ott a helyszínt, mégis sikerült kihozni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik