Nagyvilág

Szijjártó Péter: egy magyar személyről tudunk, aki a katasztrófa sújtotta területen van

A háromnapos soproni kormányülésről kiaszakadva állt kamera elé Szijjártó Péter külügyminiszter, hogy a hétfői törökországi földrengés fejleményeiről beszámoljon.

A miniszter elmondta, hogy nem sokkal korábban egyeztetett a török külügyminiszterrel, Mevlüt Cavusogluval, akit biztosított arról, hogy Magyarország minden segítséget biztosít, hogy sikeres legyen a túlélők utáni kutatás és a sebesültek ellátása, később pedig a sérült infrastruktúra helyreállítása. Hozzátette, hogy továbbra is észlelnek az országban utórengéseket, többek között Ankarában is, ahol a törökországi magyar nagykövetség található. Szijjártó elmondta, hogy elrendelték az épület kiürítését egy átmeneti időre, a kormány még ma igyekszik statikust küldeni a helyszínre, hogy megvizsgálja az épületet.

Szijjártó elmondta továbbá, hogy eddig összesen 213 Törökországban tartózkodó magyar állampolgár jelentkezett konzuli védelemre. Egyetlen egy magyar állampolgárról tudni jelenleg, aki a katasztrófa sújtotta területen tartózkodik, vele folyamatos kapcsolatban állnak.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság koordinálásával közben létrejött egy városi mentő-kutató alakulat, soraiban több orvossal, a külügyminiszter szaai szerint a csoport még ma este elindul Törökországba.

Kapcsolódó
Óriási pusztítást végzett a hajnali földrengés Törökországban és Szíriában – galéria
A katasztrófának már több mint 500 halálos áldozata van, házak dőltek romba, sokan a romok alatt rekedtek. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik