Nagyvilág

Erős földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát, 1200 fölött a halottak száma

Cuma Sari / Anadolu Agency / AFP
Cuma Sari / Anadolu Agency / AFP
Sok épület összedőlt, az áldozatok száma folyamatosan emelkedik. Törökország nemzetközi segítséget kér a mentéshez. A szíriai elnök válságtanácskozást hívott össze.

A halottak száma meghaladja az 1200-at

Erdogan török ​​elnök legalább 912 török áldozatról számolt be, míg a Szíriai Emberi Jogok Megfigyelőközpontja 320 szíriai halottról tud. Ez azt jelenti, hogy az összes halott száma már meghaladja az 1200-at. Erdogan azt is elmondta, hogy legalább 5383 ember megsebesült Törökországban.

Több erős földrengés rázta meg Törökország déli és Szíria északi részét hétfő hajnalban. A katasztrófának sok halálos áldozata van. A  legnagyobb rengés a 7,8-as erősséget is elérte. Epicentruma az amerikai földtani intézet szerint 18 kilométer mélyen, Gazianteptől körülbelül 33 kilométerre volt. Cipruson és Libanonban is érezhető volt. Eddig 78 utórengést regisztráltak, amelyek közül három haladta meg a 6-os erősséget, a legerősebb 6,6-os erősségű volt, írta az MTI.

Házak dőltek romba, sokan a romok alatt rekedtek. Az első reggeli összesítések szerint Törökországból 76 halálos áldozatot jelentettek. Szíria kormányerők kezén lévő részein 99 ember halt meg, a felkelők ellenőrizte területekről legkevesebb 20 halálos áldozatot jelentettek. Később a szír állami tévé még több halottról számolt be.

Süleyman Soylu török belügyminiszter a CNN televíziónak azt mondta, a katasztrófa több tartományt érintett. Malatya tartományban 23-an meghaltak, 420-an megsérültek, 140 épület összedőlt. Ezt a tartomány kormányzója közölte az Anadolu hírügynökséggel. Adana polgármestere szerint a városban két toronyház is összedőlt. Sanliurfa kormányzója tíz halálos áldozatról számolt be. Az Anadolu állami hírügynökség arról adott hírt, hogy Osmaniye tartományban öten vesztették életüket.

Recep Tayyip Erdoğan török elnök közölte, azonnal kutató- és mentőcsapatokat küldtek az érintett területekre, azt reméli, mielőbb sikerül túljutni a természeti katasztrófán.

A török hatóságok 4-es szintű vészhelyzetet hirdettek a hétfő hajnali erős földrengés miatt, ami azt jelenti, hogy az ország nemzetközi segítséget kér a mentéshez.

Életem 40 évében még soha nem éreztem hasonlót.

Ezt egy gaziantepi túlélő mondta a Reuters hírügynökségnek.

Legalább három erős rengés volt, úgy rázkódtunk, mint egy csecsemő a bölcsőben.

Szerinte Gaziantepben senki nem maradt otthon, mindenki autóba ült, igyekezett elmenekülni az épületek közeléből.

Lakóépület romjai a délkelet-törökországi Diyarbakirban, miután több erős földrengés rázta meg Törökország délkeleti és Szíria északi részét.

Szíria északi részén is több ház összedőlt. A szíriai és a libanoni fővárosban is az utcára szaladtak az emberek, attól tartva, hogy házaik összedőlnek.

Leestek a festmények a falról. Felriadtam álmomból, felöltöztünk és készen állunk, hogy meneküljünk

– mondta egy damaszkuszi férfi a Reutersnek.

A szíriai állami televízió később azt jelentette, már meghaladta a százat az áldozatok száma. Felszólították az embereket, hogy autójukkal segítsenek eljuttatni a sérülteket a kórházakba. A katasztrófa által különösen érintett Aleppóban az összedőlt épületek romjai alatt emberek várják kimentésüket, és sebesültek nagyobb csoportjai tartanak a kórházakba.

Frissítünk! 500 felett a halottak száma

Szíriában már több mint 230 halottat találtak. A sebesültek száma eléri hatszázat. Ezt egy vezető egészségügyi tisztségviselő közölte az állami tévében. Az al-Ihbarija állami tévécsatorna jelentése szerint tovább tartanak az utórengések. A szíriai elnök válságtanácskozást hívott össze.

Törökországban legkevesebb 284 halottja és 2323 sérültje van a földrengéseknek, amelyek 10 tartományt érintenek, közölte a török alelnök ankarai sajtótájékoztatóján. Fuat Oktay szerint eddig 1710 épület omlott össze.

Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó közölte, Washington kapcsolatban van a török hatóságokkal, és minden szükséges segítséget megad Törökországnak. Izrael humanitárius segítséget ajánlott fel Törökországnak, Joav Galant védelmi miniszter szerint készek minden szükséges segítséget megadni. A Zaka izraeli mentőszolgálat közölte, hogy mentőcsapatot küld az összedőlt házak romjai alatt rekedt emberek felkutatására. Eli Kohen külügyminiszter Izrael őszinte együttérzéséről biztosította Törökországot.

Szökőár veszélyére figyelmeztettek

Olaszország déli részén a földrengés miatt szökőár veszélyére figyelmeztettek. A polgári védelem hétfőn reggel azt javasolta, az emberek menjenek el a tengerpart közeléből, tartózkodjanak magasabban fekvő helyeken, kövessék a helyi hatóságok utasításait. A figyelmeztetés később visszavonták, az előzőleg két tartományban, Calabriában és Pugliában átmenetileg leállított vonatok is újra elindultak.

A térségben gyakorik a földrengések, Törökország két kontinentális talapzat határán fekszik. 1999-ben az északnyugati Izmit térségében több mint 17 ezer emberéletet követelt egy földrengés.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik