A következő élő közvetítés része A legmodernebb tankjaiból küldhet a harctérre Oroszország

Volt bolgár kormányfő: Bulgária már jóval a hivatalos katonai segélycsomag előtt küldött fegyvereket Ukrajnának

Kirill KUDRYAVTSEV / AFP
Kirill KUDRYAVTSEV / AFP

Bulgária már jóval az első hivatalos katonai segélycsomag előtt küldött fegyvereket közvetítőkön keresztül Ukrajnának – közölte Kiril Petkov korábbi bolgár miniszterelnök helyi csütörtöki sajtójelentések szerint.

A fegyverexport nem közvetlenül, hanem bolgár és külföldi közvetítő cégeken keresztül zajlott. Kiril Petkov megerősítette, hogy lengyel, román, amerikai és brit partnerek vásároltak fegyvereket a bolgár védelmi ipartól. „A fegyverek egy része az ukrán hadseregnek ment” – mondta.

Bulgária hosszadalmas belpolitikai viták miatt egészen tavaly év végéig nem tudott dűlőre jutni az Ukrajnának szánt első katonai segélycsomagról. Kiril Petkov kormánya, amelyet tavaly júniusban buktattak meg bizalmi szavazással, a közvetlen katonai támogatást elutasító akkori koalíciós partnere, a Moszkva-barát Bolgár Szocialista Párt (BSZP) miatt nem tudott lépni az ügyben.

Ugyanakkor világosan meg kell mondani, hogy nem volt közvetlen fegyverexport Ukrajnába,

hangsúlyozta Kiril Petkov.

A bolgár fegyvergyártó cégek még a kommunista időkben jöttek létre, Ukrajnának egyebek között lőszereket ajánlhattak. A bolgár védelmi ipari termelés mintegy 20 százalékkal növekedett 2022 májusában 2021 májusához képest.

(MTI)

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik