Nagyvilág

Internetes keresése buktatta le a massachusettsi feleséggyilkost

David L. Ryan/The Boston Globe via Getty Images
David L. Ryan/The Boston Globe via Getty Images

Óvadék nélkül előzetes letartóztatásba helyezték az a massachusettsi férfit, akinek a feleségét még szilveszterkor látták utoljára. A 47 éves Brian Walshe ellen kedden emelt vádat az ügyészség, miután egy szeméttelepen olyan tárgyakat találtak, amelyeken rajta volt a 39 éves, háromgyerekes asszony DNS-e. A tárgyak között egy fémfűrész és egy metszőolló is előkerült – számolt be a Reuters.

A férfi ártatlannak vallotta magát a quincy-i kerületi bíróságon. Az eljárás kezdetén azonban már házi őrizetét töltötte egy másik ügy miatt. A férfi még 2021-ben ismerte el, hogy eladta Andy Warhol festményeinek több hamisítványát. A másolatok olyan festményekről készültek, amelyeket korábbi barátjától tulajdonított el, ám azokat soha vissza nem adta.

A férfit január 8-án vették őrizetbe, miután kiderült, hogy félrevezette a felesége eltűnése ügyében nyomozó rendőrséget. A nyomozás akkor kezdődött, miután a washingtoni munkaadója, egy ingatlancég január 4-én bejelentette az asszony eltűnését.

Lynn Beland helyettes kerületi ügyész elmondta, Brian Walshe eredetileg azt vallotta a nyomozóknak, hogy a felesége január 1-jén reggel elhagyta a massachusettsi Cohassetben található otthonukat. Állítása szerint az asszony telekocsival indult a repülőtérre, hogy Washingtonba menjen dolgozni.

A nyomozók erre nem találtak bizonyítékot, arra viszont az ügyész szerint igen, hogy a férfi holttetst feldarabolására és eltüntetésre vonatkozó kereséseket hajtott végre az interneten. A keresési előzményei között állítólag szerepelt például, hogy „kidobhatom-e a testrészeket?”, illetve

10 módja annak, hogyan szabadulj meg egy holttesttől, ha tényleg szükséged van rá.

A helyettes kerületi ügyész azt is közölte, hogy Walshe a felesége eltűnésének másnapján elment egy háztartási áruházba, ahol tisztítószereket és baltát vásárolt. Biztonsági kamerák felvételei és a telefonja adatai arra utaltak, hogy január 3-án különböző helyszíneken szemeteszsákokat dobott ki kukákba.

Néhány zsákot ezek közül ugyan már időközben elvittek és elégettek, de a kerületi ügyész szerint tíz zsákban így is vérrel szennyezett tárgyakat találtak, valamint egy fűrészt. Előkerült továbbá Ana Walshe koronavírus elleni oltási kártyája és egy pár csizma is, amelyet utoljára viselt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik