Nagyvilág

Negyven autó karambolózott a koreai tömegbalesetben

FatCamera / Getty Images
FatCamera / Getty Images

Mintegy negyven autó ütközött egymásba vasárnap a dél-koreai főváros közelében egy jeges autópályán. A balesetben egy ember meghalt és több mint harmincan megsérültek – írja az MTI a helyi tűzoltóság közleménye alapján.

Az ország északi részén fekvő Kjonggi tartomány tűzoltóságának vezetői közölték: a sérültek száma még nőhet, ahogy a mentők haladnak előre a vasárnap este a Kuri és Pocshon közötti autópályán történt tömegbalesetnél. A szerencsétlenségről készült felvételeken látni lehetett, amint a rendőrök és a mentők hordágyakkal haladtak gépkocsiról gépkocsira a törmelékekkel borított úton.

Sok járműnek, például egy távolsági busznak megrongálódott az orra és a hátulja, de többen az útról is lesodródtak.

Kim Dong Van a tűzoltóság részéről elmondta, hogy legkevesebb három ember állapota életveszélyes, egy embert szívroham miatt szállítottak kórházba, és ő nem élte túl a balesetet. Legkevesebb huszonkilencen könnyebb sérüléseket szenvedtek. Egy másik tűzoltó szerint a balesetet feltehetően a jeges út és a hó okozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik